Utolsók az egyenlők között – Sérülékeny csoportok törvény előtti egyenlősége a büntető igazságszolgáltatásban

Szerzők: Bárdits Anna, Kádár András Kristóf, Novoszádek Nóra, Simonovits Bori, Szegő Dóra, Vince Dániel – Magyar Helsinki Bizottság, Budapest, 2014, ISBN 978-615-5215-23-0

Translation is available for this content

Switch to English

Jelen kiadvány a Magyar Helsinki Bizottság „A romák törvény előtti egyenlősége a bírósági eljárásokban és a büntetés-végrehajtásban” című projektje keretében íródott.

A projekt célkitűzése a hátrányos megkülönböztetés feltérképezése volt a büntetőeljárás, illetve a büntetés-végrehajtás tekintetében.  Fókuszában az a kérdés állt, hogy van-e a büntető igazságszolgáltatás szerveinek döntéseiben jelentősége a terhelt roma származásának, illetve górcső alá kívánta venni a büntető igazságszolgáltatás működését abból a szempontból, hogy az biztosítja-e a roma és nem roma terheltek törvény előtti egyenlőségét.

A projekt első szakaszában interjúkat készítettünk közel négyszáz, végrehajtandó szabadságvesztését töltő fogvatartottal, részben az ellenük folyt eljárásról, részben pedig a büntetés-végrehajtási intézetben szerzett tapasztalataikról. Emellett egy előre meghatározott szempontrendszer szerint feldolgoztuk e fogvatartottak büntetés-végrehajtási iratanyagát is. Ezt követően különböző szempontok alapján kiválasztottunk kilencven elítéltet, akiknek a büntetőügyét a bírósági ügyiratok kérdőíven alapuló elemzésével vizsgáltuk meg, a büntetés-végrehajtási iratanyaghoz hasonlóan abból a szempontból, hogy a velük való bánásmódban kimutatható-e etnikai hovatartozáson alapuló hátrányos (vagy éppen kedvezőbb) bánásmód. Bár a kutatás főképp a roma terheltekre fókuszált, a büntetés-végrehajtást érintő vizsgálódásunkba bevontunk egyéb szocio-demográfiai jellemzőket is, így azt is vizsgáltuk, hogy van-e a büntetés-végrehajtási rendszer döntéseiben jelentősége a fogvatartottak nemének, korának, iskolai végzettségének, stb.

A fenti kutatás eredményeit összegző jelentés első változatát 2014 márciusában egy szakmai konferencián mutattuk be, ahol az érintett szervezetek – így a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Kúria és az Országos Rendőr-főkapitányság is – kifejtették álláspontjukat a kutatási eredményekkel, illetve az azokból általunk levont következtetésekkel kapcsolatban.

A projekt keretében emellett három büntetés-végrehajtási intézetben végeztünk fókuszcsoportos vizsgálatot az intézetek személyi állományának tagjai önkéntes és anonim részvételével. A fókuszcsoportos beszélgetések során nem csupán a személyi állomány egyes konkrét döntései kerültek szóba, hanem az állománynak az egyes fogvatartotti csoportokkal kapcsolatos attitűdjéről is igyekeztünk adatokat nyerni.

A konferencia résztvevői által megfogalmazott észrevételek alapján véglegesített és a fókuszcsoportos vizsgálat eredményeit is bemutató kutatási jelentés (magyar és angol nyelven) itt letölthető:

Utolsók az egyenlők között – Sérülékeny csoportok törvény előtti egyenlősége a büntető igazságszolgáltatásban

Last Among Equals – The equality before the law of vulnerable groups in the criminal justice system

 

A projektet az Open Society Foundations támogatta.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság