Sukoró-ügy nyomozása: Strasbourgban nyert az őrizetbe vett igazgató

A magyar állam megsértette Császy Zsoltnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori értékesítési igazgatójának a családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát, amikor nem biztosította, hogy kihallgatása után részt vehessen nevelőanyja temetésén – állapította meg a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága. A panaszost a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

 

A vagyonkezelő egykori vezetője a kormányváltás követően került a hatóságok látókörébe elsősorban az azóta megfeneklett sukorói kaszinó-beruházás és az azt előkészítő telekcsere miatt. 2010. augusztus 31-én délelőttjén a rendőrség előzetes bejelentés nélkül házkutatást tartott nála, ahol Császy jelezte, délután temetik nevelőanyját, akihez érzelmileg erősen kötődik, és mindenképpen szeretne a gyászszertartáson részt venni. A férfit ezek után előállították a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol ismertették vele, mivel gyanúsítják. Császy nem kívánt vallomást tenni, és újfent kérte, hogy – akár rendőri kísérettel is, de – mindenképpen meg kíván jelenni a farkasréti temetőben. Kérését jegyzőkönyvezték, majd a nyomozást vezető ügyész egy óra múlva elutasította, noha még lett volna idő az átszállítására.

Az ügyészi indoklás szerint a kérés teljesítésének nem volt meg a jogszabályi alapja. Ez igaz is – állapította meg a strasbourgi bíróság –, valóban (szemben az előzetes letartóztatással) Magyarországon jogszabály nem rendezi, hogyan gyakorolhatja a fogva tartott őrizetes a kegyeleti jogait. Viszont ebből egyáltalán nem következik, hogy az állam korlátlanul vonhatja el az őrizetbe vett gyanúsított magán- és családi élethez fűződő jogait. A hatóság fellépésének ez esetben is célszerűnek és arányosnak kell lennie. Márpedig Császy esetében a hatóságnak megvolt a lehetősége arra, hogy –a büntetőeljárás sikerét sem kockára téve – elszállítsák Farkasrétre, és ott rendőri felügyelet mellett részt vehessen nevelőanyja gyászszertartásán. Ezért a strasbourgi bíróság elmarasztalta és 3000 euró igazságos elégtétel megfizetésére kötelezte a magyar államot.

Császy Zsoltnak több, az ellene folyó büntetőeljárással és fogvatartásával kapcsolatos panasza van még az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt.

A strasbourgi bíróság fenti döntése itt érhető el angol nyelven.

 

A 25 éves Magyar Helsinki Bizottság működése során 72 strasbourgi beadványnál működött közre, amiből eddig 36 zárult le, a nagy többségük, 31 sikerrel.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság