Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Strasbourg újabb 49 fogvatartottnak ítélt meg kártérítést, 218 milliót

A strasbourgi bíróság ma öt döntésével 49 magyar fogvatartottnak ítélt meg 692 ezer eurónyi jogos elégtételt embertelen börtönkörülmények, elsősorban zsúfoltság miatt. Egy hónap sem telt el azóta, hogy hasonló döntésével mintegy negyedmilliárd forintot ítélt meg 43 fogvatartottnak.

 bortonzsufoltsagAz Emberi Jogok Európai Bírósága továbbra is komolyan veszi tavaly március 10-én meghozott „iránymutató” (pilot) ítéletét, amelyben arra kötelezte Magyarországot, teremtse meg a hatékony jogorvoslat lehetőségét a börtönzsúfoltság okozta sérelmek ellentételezésére, valamint dolgozzon ki tervet a zsúfoltság gyors és jelentős csökkentésére. A strasbourgi bíróság egy napot sem várva a határidő lejárta után 2015. december 10-én 43 magyar fogvatartottnak ítélt meg összesen 731 500 eurós kártérítést.

Egy hónap sem telt el azóta, és ma itt az újabb ítélet. Eszerint további 49 fogvatartottnak okozott sérelmet azzal a magyar állam, hogy nem biztosított nekik elegendő (legalább 4 négyzetméternyi) mozgásteret. A kártérítés mértékét befolyásolta a fogvatartás időtartama, a zárkán belüli elkülönített WC hiánya, a bogarak (tetű, poloska) elterjedtsége, a korlátozott fürdési lehetőségek (heti 1–2), a zárkában elérhető meleg víz hiánya (amivel a fürdés részlegesen kompenzálható lenne), valamint a megfelelő fűtés, szellőzés és természetes fény hiánya is.

Volt olyan fogvatartott, aki másfél évet húzott le zárkájában 1 (!) négyzetméternyi mozgástér mellett. De akadt olyan is, aki 37 hónapig volt kénytelen megszenvedni az 1,75 méternyi „mozgási lehetőséget”.

A strasbourgi eljárásban az Emberi Jogok Európai Egyezményébe foglalt jogok sérelme esetén a bíróság a panaszosnak igazságos elégtételt, kártérítést állapít meg, amelyet a vétkes államnak kell kifizetni. A legkisebb mostani összeg 5000 euró volt, a legnagyobb 26 000. A bíróság – amennyiben a panaszos külső jogi segítséget is igénybe vesz – ügyvédi költséget is megállapít. Ez most – hasonlóan a decemberihez – egységesen és egyenként 300 euró, amelyet szintén Magyarországnak kell kifizetni.

Bár a mostani ítéletekben szereplő panasz mindegyike már 2015. március 10. előtt beérkezett a bírósághoz, de úgy tudni, a strasbourgi bíróság vizsgál későbbieket is. Sok ezer ügy lehet tehát folyamatban. Ezekben Magyarország mindaddig hasonló eredményre számíthat, amíg nem javít érdemben a fogvatartás körülményein, és nem biztosít hatékony hazai jogorvoslati lehetőséget a börtönzsúfoltság károsultjainak.

A mai döntések jogi érvrendszerét megalapozó és az egyszerűsített eljárást lehetővé tevő ún. pilot, avagy iránymutató ítéletben a Helsinki Bizottságnak 2015 márciusában három ügyfele nyert pert Strasbourgban. Decemberben még egy ügyfelünk kapott méltányos elégtételt, ma pedig megint két újabb.

A Helsinki Bizottság kapacitás hiányában már nem vállal túlzsúfoltságos ügyeket, ám az érintettek a strasbourgi mintakérelmünket elérhetik honlapunkon a következő linken: https://helsinki.hu/wp-content/uploads/EJEB_tulzsufoltsag_mintakerelem.pdf

Kép forrása: Rijksmuseum

 

[cs_infobox column_size=”1/1″ cs_infobox_title=”A Magyar Helsinki Bizottság Magyarország egyik legnagyobb, és legrégebbi emberi jogi civil szervezete.” cs_infobox_bg_color=”#007375″ cs_infobox_list_text_color=”#ffffff”][infobox_item icon=”Choose Icon”]

[cs_video column_size=”1/2″ video_url=”https://youtu.be/p2wHvXx1Ngs” video_width=”500″ video_height=”250″][/cs_video]
[cs_column column_size=”1/2″]

Támogass minket adó 1%-oddal, hogy továbbra is felléphessünk a jogsértések ellen.

 

Adószámunk: 19013983-1-41

[/cs_column]
[/infobox_item] [/cs_infobox]

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság