Strasbourg szerint nem gond, ha az Országgyűlés mond ki bűnösnek valakit
Emlékezetes, hogy 2011-ben LMP-s politikusok és szimpatizánsok egy csoportja a Parlament előtt leláncolta magát tiltakozásul az akkor napirenden lévő törvények várható elfogadása ellen. Abszurd fordulattal mindannyiuk ellen személyi szabadság megsértése miatt indítottak eljárást, amit egy olyan törvény alapján szüntettek meg, amely az érintetteket bűncselekmény elkövetőjének nevezte.
Ez szerintük és a Helsinki Bizottság szerint is sértette az ártatlanság vélelmére vonatkozó jogot és a jó hírnevüket is. A strasbourgi bíróság 5-2-es többségi döntésével elutasította a panaszunkat. Ezért fellebbezünk az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti ügyben.
Hogy érthető legyen, miért fordult tizenegy személy három „helsinkis” ügyvéd segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságához, érdemes pontosan felidézni, mi történt azon a 2011-es karácsony előtti napon és azt követően. Emberek egy csoportja leláncolta saját magát a Parlament parkolójához. Mindenki ki tudott jönni az épületből, mindenki be tudott bemenni oda, személyi szabadságától senkit nem fosztottak meg a tiltakozók. Mégis rengeteg embert előállítottak, majd személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. Az esetből nemzetközi botrány lett. A parlamenti többség úgy gondolta helyesnek, ha átveszi a bíróságok szerepét, és törvényt alkot az esetre.
És milyen törvényt hozott az ügyben? Közkegyelmet gyakoroltak a törvény elnevezése szerint – amire bűnösök esetében van csak mód. Megkegyelmezni nyelvtani értelemzés szerint is csak bűnösnek lehet. Ugye emlékszünk, hogy az MTV-székház ostromában résztvevők ítéletei kapcsán semmiségi törvénynek nevezték a bíróságok jogerős ítéleteit felülíró politikai döntést?
A törvény szövegébe pedig bekerült, hogy „nem folytatható büntetőeljárás a 2011. december 23-án az Országházat körülvevő elzárt terület egyes bejáratainak több személy egymáshoz, illetve a kapukhoz láncolásával megvalósított lezárásával összefüggésben elkövetett […] személyi szabadság megsértése bűntette miatt (Btk. 175. §).” Sőt: „A közkegyelem kiterjed az e törvényben meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt dolgok elkobzására is”. Vagyis egy olyan törvényt alkottak meg, amelyet bűncselekmény elkövetői kapcsán szokás alkotni, és a törvény maga is többször úgy szól, hogy az érintett magatartást tanúsítók bűncselekményt követtek el.
Teszi ezt úgy a törvény, hogy bírósági eljárásra és ítélet meghozatalára nem került sor. Tehát bűncselekmény elkövetőinek nevezi a törvény az érintetteket anélkül, hogy azt bíróság jogerősen megállapította volna. Mi ez, ha nem az ártatlanság vélelmének sérelme? A strasbourgi sztenderdek szerint ha hivatalos személy vagy szerv jogerős ítélet nélkül nevez valakit bűnösnek, akkor azzal sérül az évszázadok óta szilárd büntetőeljárási alapelv. Márpedig az Országgyűlés hivatalos szerv. A magyar Alkotmánybíróság szerint semmi baj nem volt a törvénnyel, a vele szemben benyújtott alkotmányjogi panaszt érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza. Strasbourg ugyanezt tette, csak érdemi indokolással.
A nemzetközi bíróság 2017. január 17-én, többségi döntéssel meghozott ítélete szerint nincs semmi a törvény szövegében, ami közvetlenül kapcsolta volna a panaszosokat a nevükkel együtt az abban foglalt bűncselekményekhez, és semmilyen más körülmény nem vetett árnyékot az ártatlanságukra. És mivel a panaszosok nem bizonyítottak semmilyen őket a magánéletükben ért hátrányos következményt a törvény következtében, ezért a magánszférájuk sérelmét sem tudta megállapítani a bíróság.
Érthetetlen indokolás ez. A törvény nyilvánvalóan a panaszosokra vonatkozott: velük szemben indult a törvényben bűncselekménynek nevezett magatartás miatt büntetőeljárás, amit éppen a törvény alapján szüntettek meg velük szemben. Vagyis az eljárás megszüntetésének alapja egy olyan törvény, amely őket bűnösnek mondta ki. Mi ez, ha nem az ártatlanság vélelmének sérelme? Miért kéne egy törvénynek név szerint megnevezni valakit ahhoz, hogy vonatkozzon rá? Az legfeljebb a jóhírnév sérelme kapcsán jöhet szóba érvként, az ártatlanság vélelme kapcsán nem.
Az egyik különvélemény szerzője, a litván bíró úgy foglal állást, hogy ha ez az ítélet marad a végleges a döntés az ügyben, akkor Strasbourg jóváhagyja a bírósági eljárás nélkül lefolytatott, politikai igazságszolgáltatást nemzetközi szinten.
Teszünk egy próbát, hogy ez ne legyen így, ezért fellebbezünk az ítélet ellen. A sajátos eljárási szabályok miatt lehet, hogy be sem fogadják azt, ebben az esetben az elsőfokú döntés jogerős lesz pár hónapon belül. Ellenkező esetben éveket várhatunk a 17 tagú Nagykamara ítéletére.