Senkit sem érdekelt, hogy ütött-e a rendőr
Barta kontra Magyarország
Sophie Barta 2002-ben az anyjával együtt működtetett állatotthont Bőnyben, egy Győr melletti faluban. A rendőrség azt feltételezte, hogy a menhelyen tartott állatok okoztak kellemetlenségeket a környéken lakóknak, ezért nyomozást indítottak. A körzeti megbízott ment ki az állatmenhelyre, hogy Bartát és az anyját bekísérje a rendőrségre. A két nő nem működött együtt a rendőrrel, az anya megpróbálta kituszkolni a rendőrt a kertjéből, de amikor ez nem sikerült, jelezte, hogy bemegy átöltözni és utána teljesíteni fogja a rendőr kérését. A történet a rendőrség szerint úgy folytatódott, hogy Barta egy fényképezőgéppel elkezdte ütni a rendőrt. Barta szerint viszont a rendőr ütötte őt a gumibottal a nyakán, a vállán és a hátán. A rendőr és Barta is sérüléseket szereztek. Barta ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás, de sem a rendőrség sem az ügyészség nem akarta megvizsgálni, hogy vajon a rendőr megütötte-e a nőt. Barta indítványaival nem foglalkoztak és megszüntették a nyomozást. A nyomozás hiánya miatt Barta a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult.
A Bíróság szerint a magyar hatóságok megsértették Barta az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát (3. Cikk). A Bíróság szerint sem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy a rendőr vagy Barta verziója tükrözte-e a valóságot, de a magyar államnak tisztességesen ki kellett volna vizsgálnia, hogy a rendőr megverte-e Bartát. A nő kérte, hogy ne csak a rendőr, hanem az ő sérüléseinek okát is vizsgálja meg egy szakértő, de ezt a hatóságok elutasították. Barta anyja arról is értesítette az ügyészt, hogy lehet egy szemtanúja az esetnek, megadta a tanú telefonszámát is, de az ügyész meg sem próbálta megkeresni a lehetséges szemtanút. A Bíróság szerint nem csak maga a bántalmazás sérti az Egyezményt, hanem az is, ha egy állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a bántalmazásos ügyeket és megtalálja a felelősöket. A Barta kontra Magyarország ügyben a Bíróság 3 000 euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek.
Az ítélet angolul itt, míg magyarul itt érhető el.
Az ügyről itt olvashat bővebben. A döntés Fundamentum folyóiratban megjelent összefoglalója itt olvasható.