#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Nyílt levél az államfőhöz

A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben kereste meg a köztársasági elnököt. Ebben üdvözlik, hogy Áder János példamutatóan fejezte ki szolidaritását egy kisebbségi közösség megtámadott tagja iránt, és ítélte el a hatóságok tétlenségét, amelyek a helyszínen nem intézkedtek Pásztor István védelme érdekében.

 

Pásztor István vajdasági politikus inzultálását a levélírók erkölcsileg éppúgy elítélik, mint Áder, a helyszíni rendőrségi reakció elmaradását pedig jogsértőnek tekintik, hiszen a rendőrök kötelezettsége óvni az ember jogait, méltóságát. Egyben fontosnak tartják megjegyezni: minden valószínűség szerint törvénysértő lehetett a gyanúsított nő háromnapos őrizetbe vétele is, akit az ügyészség indítványa ellenére a bíróság már nem volt hajlandó előzetes letartóztatásba helyezni.

A nyílt levél mindezzel együtt felhívja az államfő figyelmét olyan következményeikben súlyosabb jogsértésekre, amelyeknek szintén valamely kisebbséghez tartozó személyek, romák és egy melegtüntetés résztvevői voltak a védtelen áldozatai, és amelyeket a rendőrség tétlenül nézett végig. És amikor, sajnos, a köztársasági elnöki felszólalás elmaradt.

A levelet jegyző Pardavi Márta és Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnökei fontosnak tekintik, hogy a nemzet egységének megtestesítőjeként az államfő a jövőben is felszólaljon majd, ha ismételten olyan emberek lesznek áldozatai az erőszaknak, a kirekesztésnek, akik kisebbségekhez tartoznak, különösen akkor, ha az erőszakra a rendőrség nemhogy a törvény teljes szigorával, de sehogyan sem reagál.

A teljes levelet itt olvashatja.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság