Női börtönök Magyarországon: milyenek a körülmények és a kilátások?

A büntetés-végrehajtási intézmények férfiakra vannak szabva, de a férfi fogvatartottakat is hiányok sújtják, amik sokszor a nőket még inkább veszélyeztetik. Utóbbiaknak ráadásul speciális problémákkal is meg kell küzdeniük. Fennáll annak a veszélye, hogy az intézmények figyelmen kívül hagyják a nők sajátos (biológiai vagy szociális) szükségleteit, különösen mivel ők a foglyok kisebbségben lévő csoportját alkotják. 

Amikor a börtönök világát kell felidéznünk, többségünk egy olyan zárt intézményre gondol, ami férfi fogvatartottakkal van tele, és aminek a működése is szigorú és maszkulin. Ez nem véletlen, hiszen ha a statisztikákat vesszük alapul, látjuk, hogy például az európai börtönökben 90-95% közötti arányban férfiakat tartanak fogva. 

A jelenlegi börtönviszonyok mellett nagyon nehéz nőnek maradni. Ráadásul nem csak női rabok kerülnek hátrányosabb helyzetbe, a börtönrendszerben még a női dolgozóknak is nehezebb, mint férfi kollégáiknak.

A bűnelkövetés társadalmi megítélésében is különbség van. A bűncselekmények elkövetőit nemtől függetlenül megbélyegzik az emberek, de sokszor még inkább megbotránkoztatja őket, ha egy nőről derül ki, hogy bűnelkövető és börtönviselt. Ez a szégyenbélyeg erős hátráltató tényező akkor, amikor valaki a társadalomba próbál visszailleszkedni és talpra állni a szabadulása után. Az olyan országokban, ahol az állam nem látja el megfelelően a szociális feladatait, és olykor egyenesen bünteti azokat, akik támogatásra, szociális, egészségügyi ellátásra szorulnának, sokkal nehezebb megszabadulni a megbélyegzettségtől, mintsem azt gondolnánk.

A WHO tájékoztatása szerint a börtönben lévő nők 80 százaléka szenved valamilyen mentális betegségben és küzd pszichés problémákkal. Gyakoribb köztük az önkárosítás és az öngyilkosság. Ez nagyjából az itt és most fogva tartott ezer magyar nőre is igaz. 

Az idő előrehaladtával gyakran motiválatlanná válnak, a jövőképük egyre homályosabb lesz, így a szabadulás utáni áldozattá válásnak és az egyedülmaradásnak nagyobb a valószínűsége az esetükben. Ugyancsak a WHO adatai alapján a női fogvatartottak körében ötször gyakoribb az öngyilkosságok aránya.

Női börtönök Magyarországon

Női fogvatartottakat Magyarországon főként Mélykúton, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, illetve a kalocsai, kiskunhalasi, egri börtönökben tartanak fogva, valamint Kecskeméten működik egy anya-gyermek részleg

Női börtön Kecskeméten

Utóbbi körletre kerülnek gyermekük egy éves koráig azok az anyák is, akik büntetésük letöltése alatt szülték meg gyermeküket. Az anya-gyermek részlegen az anyáknak lehetőségük úgy megkezdeni büntetésüket, hogy nem kell egy évesnél fiatalabb gyermeküktől elszakadniuk. A részleg a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben található, és a gyermekek igényeire tekintettel alakították ki, ezért van például napi védőnői és csecsemőgondozói szolgálat, fejlesztő játékok és speciális programok, lehetőségek. Amikor a gyermek eléri az egy éves kort, az anyának át kell adnia a családjának. A részleg speciális szabályai ezt az átadást is meg szeretnék könnyíteni a gyermek számára.

Mennyi a fogvatartottak létszáma a magyarországi női börtönökben?

Ma, 2022-ben nagyjából 18 ezer fogvatartott van a magyar börtönökben. A fogvatartottak 7,8%-a nő Magyarországon, azaz minden tizenkettedik elítélt nő. Ez az európai átlaghoz (5,6%) képest valamivel magasabb. A fogvatartottak nemek közötti megoszlása az évek során jelentősen nem változott. 

fogvatartottak megoszlása

A bv. intézetek 2019-ben összességében 1 518 női elhelyezésre szolgáló férőhellyel rendelkeztek, melyre 1 255 fogvatartott jutott.

Miért kerülnek börtönbe a nők a leggyakrabban?

A WHO adatai szerint a legtöbb, nők által elkövetett bűncselekmény jellemzően nem erőszakos, hanem vagyon elleni vagy kábítószerrel összefüggő vétség. Ha közelebbről megismerjük a történeteiket, bűncselekményeik elkövetése mögött feltárulnak azok a rosszul működő családokban elszenvedett traumák, amikből szinte egyenes út vezetett a börtönig.

A nőket gyakran kiszolgáltatottságuk tereli rossz útra

A női rabok háromszoros valószínűséggel szenvedtek el fizikai vagy szexuális bántalmazást a börtönbe kerülésük előtt, mint a férfiak. 75-80%-uk életében volt jelen az alkoholfüggőség vagy a droghasználó múlt. Sokuk számára a bűnelkövetés a kiszolgáltatott és kilátástalan élethelyzetből következik. Erre példa a prostitúció, ami mélyszegénységben élő családokban élő fiatal nők számára sokszor az egyetlen alternatívának tűnik a jövedelemszerzésre.

Szabálysértésért szabadságvesztés

Magyarországon az is gyakori, hogy valamilyen szabálysértés elkövetéséért kerülnek börtönbe, amikor a nők egy alkalmi megélhetési forrás miatt szegnek törvényt, például védettnek minősülő gyógynövényeket gyűjtenek és adnak el. Vagy például jogosítvány nélkül vezetnek, mert csak így tudják ellátni a családi feladataikat.

Női börtön Magyarországon

Őket először megbírságolják, majd mivel nem tudják befizetni a kiszabott összeget, végül az elzárás következik. Rájuk egyszerre tekinthetünk elkövetőkként és áldozatokként. A büntetés-végrehajtás rendszere nincs felkészítve az áldozatsegítésre, így ezek az emberek nem kapnak megfelelő támogatást. A szociális ellátórendszer súlyos hiányosságait fedik csak el a börtönnel. 

Mit kellene figyelembe venni a nők fogvatartása során?

Fontos lenne, hogy a nők fogvatartása során figyelembe vegyenek olyan szempontokat is, mint az erőszak bármely (fizikai, szexuális vagy pszichológiai) formáját, beleértve a családon belüli erőszakot is, amelyet a bebörtönzés előtt elszenvedhettek, valamint a magas szintű mentális egészségügyi szükségleteket. 

A nőket általában jobban meghatározza a családban betöltött szerepük, és általában rájuk hárulnak a gyermekeik és/vagy idős beteg családtagjaik gondozási kötelezettségei. A nőkre emellett erőteljesebb hatást gyakorol a bezártságtól való félelem, a szeretteikért való aggódás és a szociális kapcsolatok hiánya. Ez azt is jelenti, hogy általában rosszabbul tűrik a börtönt és bezártságot, mint a férfiak. Bekerülésüket követően sokszor nehezebben alkalmazkodnak a rideg benti normákhoz.

Milyen szabályok vonatkoznak a magyarországi női börtönökre?

Az elmúlt években a magyar börtönöket a szigorodó szabályok és az egyre zártabb működés jellemezte. A büntetés-végrehajtás már évekkel ezelőtt felmondta a legtöbb korábbi együttműködését különböző civil szervezetekkel, amelyek így már nem vagy csak elvétve szervezhetnek reintegrációs, szabadidős, oktatási programokat, nem vizsgálhatják a fogvatartás körülményeit, az egészségügyi ellátást, a fogvatartottakkal való bánásmódot. 

 

Az Európa Tanács által kidolgozott Európai Börtönszabályok alapján célszerű lenne, 

  • ha a nők kisebb egységekben lennének elhelyezve, a társadalomra csekély veszélyt jelentő bűncselekmények esetén a jelenleginél nyitottabb körleteken, melyek sokban hasonlítanak a kinti körülményekhez. 
  • Ha elhelyezésük és a velük való bánásmód tekintetbe venné a nők alapvető higiénés és érzelmi szükségleteit. 
  • Ha a rendelkezésükre álló képzések, munkalehetőségek és szabadidős tevékenységek jobban figyelembe vennék egyéni jellemzőiket. 
  • Ha valóban tilos lenne a fizikai és verbális erőszak és a megalázó bánásmód. 
  • Ha szélesebb körben biztosítanák a családdal való minőségi, személyes kommunikáció csatornáit – ezáltal erősítenék a kapcsolatok fenntartását.

 

Milyen körülmények között töltik büntetésüket a női börtönökben a fogvatartottak?

A Magyar Helsinki Bizottság 1996-tól egészen 2017-ig monitorozta a rendőrségi fogdákat és 1999 óta a büntetés-végrehajtási intézeteket. A kezdetektől azt tapasztaltuk, hogy a foglyok többségének emberi jogait leginkább a rossz börtönkörülmények veszélyeztetik. Határozott meggyőződésünk, hogy az elítéltek és letartóztatottak tisztességes fogvatartása össztársadalmi, nemzeti érdek, mert csökkenti a bűnismétlés veszélyét. Attól, mert nekik rossz bent, nekünk még nem lesz jobb kint, sőt.

Kapcsolattartás a börtönben

A börtönök zártabbá válása, a kívülről jövő ingerektől és a testi kontaktustól való általános megfosztottság a szakértők és az érintettek szerint jobban megviseli a fogvatartott nőket, mint a férfiakat. Nekik különösen fontos lenne, hogy intenzíven kommunikálhassanak szeretteikkel és érzelmi kapcsolataikat fenntarthassák. Ez az újrakezdésük alapvető feltétele is egyben. Például az anya-gyermek kapcsolat megfelelő ápolása és az ezzel együtt járó szülői felelősség érzésének erősödése sokat segíthet a szabadulás utáni talpraállásban.

A család jelentősége a női fogvatartottak életében

A börtönbe zárt nők jelentős része anya, és gyerekeik egyetlen vagy elsődleges gondviselője. Ezzel összefügg, hogy sok uniós országban már bevett gyakorlat, hogy a nők jelentős részével szemben alternatív büntetéseket alkalmaznak. Csak a legvégső esetben, súlyos bűncselekmények elkövetésekor és visszaesőknél merül fel egyáltalán a szabadságvesztés alkalmazása. Magyarországon a börtönbüntetésüket töltő nők akár már egy éves büntetésnél is elveszíthetik a gyerekeiket, ha nincs körülöttük olyan támogató személy, aki alkalmas a gondviselői feladatkörre, és el is vállalja azt.

Magyarországon folyamatosan mintegy tízezer olyan gyerek élhet, akinek valamelyik hozzátartozója fogságban van. Ők – ahogyan a férfi fogvatartottakhoz tartozó több tízezer nő is – a fent leírt érzelmi hiányoknak ugyanolyan elszenvedői, mint a rabok, holott semmilyen bűncselekményt nem követtek el.

Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport

FECSKE

A Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoporthoz, vagyis a FECSKE-hez csatlakozó volt fogvatartottak, a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartott emberek hozzátartozói, támogatói és a témában jártas szakemberek az emberséges, tisztességes börtönrendszerért dolgoznak. Hisznek abban, hogy bármit is követett el valaki, annak a következménye nem lehet az, hogy elszakad a szeretteitől vagy megalázó körülmények között tölti büntetését.

A FECSKE abban segít, hogy a bevonulásra várók, a fogvatartottak hozzátartozói, és a különféle hivatású szakemberek tájékoztatást, információt kapjanak a büntetés-végrehajtás állapotáról, működéséről, szabályairól. A tagok emellett a saját tapasztalataikkal, szakértelmükkel közösen tesznek a tisztességes börtönrendszerért, ezáltal egy szolidáris társadalomért.

 




Letölthető anyagok


Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság