#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Mulasztott a rendőrség az összevert videós ügyében

Új eljárásra kötelezte a bíróság az országos rendőrfőkapitányt. Újból meg kell vizsgálnia, hogy mulasztott-e a rendőrség, amikor nem avatkozott közbe Szász Barna, az Index videósa megtámadásánál, valamint amikor a rendőrök nem oszlatták fel a szélsőjobbos tüntetést.

2012. október 23-án a Milla Egyesület tartott tüntetést a budapesti Ferenciek terén. Ide érkeztek meg szélsőjobbos ellentüntetők is, akik a Jégbüfénél belekötöttek az Index két munkáját végző újságírójába, Plankó Gergelybe és Szász Barnába. Heves zsidózásukra és lökdösésükre a két tüntetést elválasztó rendőrsorfal mögött álló kollégáik is felfigyeltek, és kérték a készenléti rendőröket, intézkedjenek. Ők azonban semmit sem tettek az indexesek védelmében. Az egyik szélsőjobbos tüntető fémlánccal körültekert ököllel arcon ütötte Szász Barnát, akinek eltörött az orra. A rendőrök ezek után sem avatkoztak közbe, nem figyelmeztették a hőzöngőket, nem emelték ki, nem igazoltatták a feltételezett tettest (noha egy másik fotóriporter felismert őt, és szólt a rendőröknek), és nem oszlatták fel a be nem jelentett csődületet, miközben a rendezvény már mindenki számára nyilvánvalóan végleg elveszítette békés jellegét.

A sértett feljelentést tett az ismeretlen elkövető ellen, egyben panaszt nyújtott be rendőri intézkedés elmulasztása miatt. Szász Barnát a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a panaszeljárásban. A rendőrség első és másodfokon is elutasította a panaszt. A hatóság már a panasz jogalapját vitatta, mondván, a gyülekezési törvény csak a demonstráció feloszlatásának megpanaszolását teszi lehetővé, ez esetben is csupán csak a rendezvény szervezőjének, az oszlatás elmaradása miatti panasznak tehát értelmezésük szerint nincs helye. Hasonlóan abszurd volt az is, hogy a készenlétiseket a határozatok azzal mentegették, szándékukban állt eljárni, de az ügyfél nem adott személyleírást. (Mint tudható, adott más.)

A rendőrség perdöntőnek egyedül a saját munkájukról és esetleges kötelezettségszegésükről nyilatkozó rendőrök vallomását fogadta el, miközben számos vallomás, fénykép- és videofelvétel mondott annak ellent. Jellemző, hogy panaszt kivizsgáló parancsnokok elfogadták beosztottjaik azon védekezését, hogy már csak azért sem láthatták a Szászékat körülvevő ellenséges embergyűrűt, mert távol és 20 cm-rel lejjebb álltak, mint a fenyegetőző szélsőjobbosok. Az Index még aznap megosztott videóján azonban jól kivehető, hogy több rendőr is könnyedén észlelhette, mi zajlik közvetlenül az orra előtt. Különösen visszatetsző ennek fényében, hogy a panasz kivizsgálása során a rendőri vezetők nem voltak hajlandók ezt és számos más képfelvételt bizonyítékként értékelni.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság keddi ítélete megsemmisítette a másodfokon eljáró országos rendőrfőkapitánynak a videós Szász Barna panaszát elutasító határozatát, egyben új eljárásra kötelezte a rendőrség elsőszámú vezetőjét. A bíróság azt is kiemelte, hogy helytelenül értelmezi a törvényt a rendőrség, amikor elvitatja, hogy az oszlatás vagy más megelőző intézkedés elmaradása miatt nem emelhető panasz. Ez ugyanis „odavezetne, hogy az egyén védtelen maradna a rendőri intézkedés olyan elmulasztásával szemben, mely alapvető jogát sérti”.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság