1% Add adód 1%-át az emberi jogok védelmére! Május 20-ig legkönnyebben az ügyfélkapun keresztül tudsz rendelkezni róla. ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42

Menekültügyi őrizet: új intézmény régi gondokkal

A menekültügyi őrizet ésszerűtlen, embertelen, költséges és nemzetközi standardokkal ellentétes fogvatartási forma. Nem követtek el semmilyen bűncselekményt, mégis menedékkérőket zár el hónapokra és korlátozza kapcsolattartásukat a magyar állam. Leginkább azért kerülnek cudar körülmények közé, mert nincsenek útiokmányaik.

 

A 2013. július elsején hatályba lépett új menedékjogi szabályok alapján lehetővé vált a menedékkérők őrizete, melyet ún. menekültügyi őrzött befogadó központokban hajt végre a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH). A menekültügyi őrizet bevezetése kapcsán a Magyar Helsinki Bizottság számos aggályt fogalmazott meg, elsősorban az őrizet túlságosan kiterjesztően megfogalmazott jogalapja, az önálló jogorvoslat lehetőségének, valamint az őrizet hatékony alternatíváinak hiánya miatt.

Az új jogintézmény bevezetése után fél évvel, 2014 februárjában felkerestük mindhárom állandó menekültügyi őrzött befogadó központot, a békéscsabait, a debrecenit és a nyírbátorit. Látogatásainkról jelentést készítettünk, amelyet a BÁH kommentált.

A legkirívóbb problémákat Debrecenben találtuk. Előzetes álláspontunk is az volt, a menekülteket befogadó nyitott állomás kellős közepe alkalmatlan helyszíne menekültügyi fogdának. Tapasztalataink igazolták balsejtelmeinket. A látogatás során számos, a hibás helyszínválasztásból fakadó problémára derült fény. A telephely biztonsági kerítésének kialakítása kifejezetten nyomasztó, megfélemlítő hatású, nem csak a fogvatartottakra, hanem a nyílt befogadó állomáson elhelyezett menedékkérőkre is. A kerítés megerősítésére telepített őrtornyok továbberősítik ezt a hatást, egy fogolytábor vagy magas biztonsági fokozatú börtön benyomását keltve. A tény, hogy az őrizetesek közvetlen közelről látják a kerítés másik oldalán a nyitott befogadáson zajló életet és az ott szabadon mozgó menedékkérőket (akár a velük egy csoportban érkezett barátaikat, hozzátartozóikat) rendkívüli mértékben növeli a frusztrációt, ez által az agresszió és különböző rendkívüli események kockázatát. Súlyos probléma még, hogy – szemben a békéscsabai központtal – a debreceniben nincs a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas, kellően felszerelt udvar

A Helsinki Bizottság jelentését itt olvashatja.

A BÁH válaszát pedig itt.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság