PETÍCIÓ Legyen megfizethető a telefonálás a hazai börtönökben! - Írd alá a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport (FECSKE) petícióját

Megpanaszolta a rendőrségi intézkedést a Momentum politikusa

Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja panaszt nyújtott be a Független Rendészeti Panasztestülethez (FRP). A politikus kifogásolja a rendőri igazoltatás végrehajtásának módját, illetve azt is, hogy ruházata és táskája a tüzetes átvizsgálásának igazából nem is volt jogalapja. A panaszost a Magyar Helsinki Bizottság képviseli az eljárásban.

A rendőri intézkedés azután történt, hogy Cseh Katalin egy januári Várkertbazár előtti tüntetést követően meggyújtott egy kellékboltokban is legálisan kapható füstgyertyát. Ezt azért is tette, mert szolidaritását akarta kifejezni Donáth Anna párttársával, akivel szemben füstgyertyázás miatt testi kényszert alkalmaztak rendőrök még decemberben, majd eljárást indítottak ellene.

Cseh Katalin füstgyertyás akcióját a helyszínen több rendőr is látta, de nem intézkedtek vele szemben, sőt nem is szóltak neki, hogy bármi jogellenes lenne a füstgyertya használatában. Ezek után a politikus egyedül indult hazafelé, amikor a Francia Intézetnél négy rendőr és egy rendőrségi mikrobusz tartóztatta fel. Az intézkedésük célját többszöri kérés ellenére sem közölték vele, viszont igazoltatták, és „tűzgyújtásra alkalmas eszközt” kerestek nála. Egy rendőrnő ott az utcán alaposan átvizsgálta a ruháját és táskáját. Noha állítólag tűzgyújtó eszközt kerestek nála, Cseh szerint mégis átpörgették jegyzetfüzetét, kinyitották púdertartóját és rúzsait is. De sorra került a melltartója, zoknija és a nadrágja övrésze is.

Az egész jó félóráig is eltartott a januári hidegben, s csak a végén közölték, hogy szabálysértési eljárást indítanak az ellenzéki politikussal szemben, mert tiltott pirotechnikai eszközt használt. A Momentum politikusa ezt követően a Független Rendészeti Panasztestülethez (FRP) fordult.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint alapvető probléma az intézkedéssel, hogy bár a rendőröknek még az intézkedés előtt törvényi kötelességük lett volna a tájékoztatás annak céljáról, azt többszöri kérés ellenére sem tették meg. Ráadásul arról sem szóltak, hogy az intézkedés ellen panaszt is lehet tenni, ami szintén jogsértő. Így az igazoltatás végrehajtásának módja jogsértő volt.

De egyébként sem volt értelme „tűzgyújtásra alkalmas” vagy pirotechnikai eszközt keresni Cseh Katalinnál, mert önmagában a pirotechnikai eszköz birtoklása nem lehet szabálysértés sem. De pláne nehezen magyarázható egy füstgyertya keresése során a pénztárca, a rúzs vagy a púderdoboz rigorózus átnézése. Így ha volt is bármiféle jogalap rendőri intézkedésre, akkor is aránytalan volt a ruházat melltartótól és zokniig történő alapos átvizsgálása, különösen a nyílt utcán.

A rendőri intézkedések kereteit törvények szabályozzák, rendőrök azt nem hághatják át, mert azzal megsértik a polgárok alapjogait. A Magyar Helsinki Bizottság három évtizede nyújt segítséget a rendőri erőszak és önkény áldozatainak.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság