#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Közügyektől eltiltás – 93%

A kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés mellett 93%-ban szabott ki a bíróság mellékbüntetésként közügyektől eltiltást. Az adatokat Sz.F.ügyében kértük ki, akit a kiszabott 8 év közügyektől eltiltás helyett  15,5 éven keresztül nem szavazhatott, úgy, hogy a Btk. szerint a közügyektől eltiltás maximális időtartama 10 év.  A Magyar Helsinki Bizottság ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

A Magyar Helsinki Bizottság által kikért adatok szerint a hazai bíróságok 2020-ban 4983 magyar állampolgárt ítéltek jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre. Közülük 4633 embert mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától is eltiltottak. Az arány évek óta szinte változatlan: 

A 2020-ben elítélt 4983 közül 2098-an 2 évnél rövidebb időre került börtönbe. 

A statisztikából arra következtethetünk, hogy a magyar bíróságok gyakran nem mérlegelik a bűncselekmény jellegét és súlyát, a szabadságvesztés kiszabása mellett automatikusan elzárják a terhelteket a politikai jogaik gyakorlásának lehetőségétől is, szembe menve az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatában kimunkált elvekkel. 

Nem a jogalkalmazás jelenti azonban az egyetlen problémát, maga a szabályozás is aggályokat vet fel. A büntető törvénykönyv szerint ugyanis a közügyektől eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt szabadságvesztést tölti. 

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság