#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Konferencia a kirendelt védői rendszer reformjáról

A Magyar Helsinki Bizottság a Budapesti Ügyvédi Kamarával közösen szervezett szakmai konferencia keretében mutatta be a védőkirendelés egy általa tesztelt alternatív modelljét. A rendezvényen a rendőrség, az ügyvédi kamarák, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a KIMISZ képviselői vettek részt.

A Magyar Helsinki

Bizottság eddigi kutatásai azt bizonyítják, hogy a kirendelt védői rendszerrel kapcsolatos problémahalmaz fontos eleme az, hogy a nyomozó hatóság az illetékes ügyvédi kamara által összeállított kirendelhető ügyvédi névjegyzékből diszkrecionálisan választhat ügyvédet. Ez ugyanis azzal a következménnyel jár, hogy a terheltek nem bíznak a hatóság által kiválasztott védőben, és az adatok azt mutatják, hogy számos kapitányságon a kirendelések nagy részét ugyanazon egy-két ügyvéd, illetve ügyvédi iroda kapja, aminek következtében az ügyvéd megélhetése, praxisa a kirendelő hatóságtól függ. Utóbbit a Magyar Helsinki Bizottság által kért adatok is alátámasztották: a 2008-as adatok alapján voltak olyan kapitányságok, ahol az ügyek 70%, illetve 82%-át ugyanaz a kirendelt védő kapta, és nem volt ritka, hogy egy-egy ügyvéd 200-at meghaladó számú kirendelést kapott évente. Mindez veszélyezteti a védői függetlenséget és a hatékony jogvédelmet, amellett, hogy a kiválasztási rendszer pedig nem nyilvános és átláthatatlan szempontok alapján működik.

A „Lépések egy átlátható kirendelt védői rendszer irányába” program keretében a Magyar Helsinki Bizottság a fenti problémára keresett megoldást, és a védőkirendelés egy alternatív modelljét tesztelte három rendőrkapitányságon, az Országos Rendőr-főkapitánysággal, a helyi rendőrkapitányságokkal és a területi ügyvédi kamarákkal együttműködésben. A kirendelési gyakorlat a projekt keretében Budapest X. kerületében, Szarvason és Szombathelyen több mint fél éven keresztül úgy módosult, hogy a Magyar Helsinki Bizottság által elkészített, a RobotZsaruba integrált szoftver segítségével véletlenszerűen, de arányos ügyelosztást eredményezően kiválasztott ügyvédeket rendelt ki a rendőrség.

A program tapasztalatait összefoglaló tanulmányt és az annak alapján készített, a kirendelési gyakorlat megváltoztatására irányuló javaslatot a Magyar Helsinki Bizottság február 24-én a Budapesti Ügyvédi Kamarával közösen szervezett konferencia keretében mutatta be az érintett szakembereknek, várva javaslataikat, észrevételeiket. A konferencián a Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke mellett részt vettek többek között a projektben érintett rendőrkapitányságok és ügyvédi kamarák, valamint az ORFK, a  Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a KIMISZ képviselői. A megjelentek jelentős része támogatólag nyilatkozott a Magyar Helsinki Bizottság által bemutatott javaslatról.

A kutatásról szóló beszámoló és a kirendelés gyakorlat átalakítására irányuló javaslat, amelyet a konferencián elhangzottak alapján véglegesítenek majd, itt olvasható.

A kutatás tapasztalatait bemutató előadás anyaga itt, a kirendelési gyakorlat reformjára irányuló javaslatról szóló előadás pedig itt elérhető. A konferencia programja itt olvasható.

A projektet a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe támogatta.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság