Két nyertes ügy Strasbourgban
Az Emberi Jogok Európai Bírósága két ügyben is a panaszosoknak, egykori idegenrendészeti őrizeteseknek adott igazat a magyar állammal szemben. Mindkét perben a Magyar Helsinki Bizottság képviselte őket.
A Kamara döntése szerint Magyarország megsértette a három menedékkérő emberi jogait, amikor határozatlan időre fogdába zárta őket, és a strasbourgi bíróság fejenként tízezer euró kártérítésre kötelezte a magyar államot.
A kérelmezők, hazánkban menekültstátuszért folyamodó külföldiek (egy palesztin és két iraki) azért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert mindaddig a személyes szabadság teljes megfosztásával járó őrizetben kellett maradniuk, amíg menekültkérelmük ügyében született döntésre vártak. Elzárásuk a nyírbátori idegenrendészeti fogdán majd’ fél évig tartott, és végül mindhárman védelmet kaptak hazánkban.
A döntésekről blogunkon is olvashat. Az alábbiakban bővebben ismertetjük az egyiket:
A Hendrin Ali Said és Aras Ali Said Magyarország elleni ügyben a kérelmezők testvérek, a kérelem benyújtásakor a Debreceni Menekülteket Befogadó Állomáson tartózkodtak. 2009 augusztusában menekültek el Irakból, ahol édesapjuk Szaddám Huszein hadseregében viselt tisztsége, valamint kurd származásuk miatt üldöztetésnek voltak kitéve. Magyarországra illegálisan érkeztek, de elfogásukat követően azonnal menekült státuszért folyamodtak.
Az eljárás befejezése előtt azonban a már korábban Hollandiába menekült édesapjukhoz szöktek, de az ottani hatóságok visszaadták őket Magyarországnak. A menedékkérelem ellenére a magyar hatóságok azért rendelték el a testvérpár kiutasítását, mert illegálisan érkeztek az országba és nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel. A kiutasítás végrehajtásáig a menedékkérőket a Nyírbátori Őrzött Szállásra szállították. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) csak megkésve, a kiutasító határozat meghozatalát és az az alapján elrendelt idegenrendészeti őrizet foganatosítását követően, 2010. szeptember 2-án regisztrálta a testvérpár menedékkérelmét és indította el a menedékjogi eljárást – azaz egy évvel az igény tényleges előterjesztése után. Mindezek ellenére a menekültügyi eljárás érdemi szakaszba való utalása után is idegenrendészeti őrizetben maradtak Nyírbátorban, egészen 2011 januárjáig, holott a menedékkérők nyitott befogadó állomáson való elhelyezésre voltak jogosultak a hazai jogszabályok rendelkezései alapján.
Az iraki fiatalok az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordultak és kérték az Egyezmény 5. cikkének (1) és (4) bekezdésében biztosított jogaik megsértésének megállapítását. Az eljárásban a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, dr. Pohárnok Barbara képviselte őket, az AIRE Centre és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pedig beavatkozóként lépett fel.
A Bíróság döntését teljes egészében a Lokpo és Touré Magyarország elleni ügyére alapozta, az akkori döntés releváns szakaszait hosszasan, szó szerint idézve. A Bíróság akkor már kimondta, hogy önkényesnek minősül – és ezért az Egyezmény 5., a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról szóló cikkével ellentétes –, ha menedékkérőket az érdemi eljárásra utalást követően is idegenrendészeti őrizetben tartják fogva. A Bíróság a Saadi v. Egyesült Királyság ügyben kifejtett elvekre hivatkozva hangsúlyozta, hogy a menedékkérők fogva tartása esetén különös figyelmet kell fordítani arra a körülményre, hogy nem bűnözőkről, hanem olyan személyekről van szó, akik gyakran életüket féltve menekültek el saját hazájukból. Mindenkor érvényes azonban a szabály, hogy a fogvatartás nem lehet hosszabb annál, mint amit az elérni szándékozott cél feltétlenül megkíván.
A Lokpo-ügyben a Bíróság megállapította, hogy a kérelmezők fogvatartását a bíróságok azért hosszabbították meg, mert a BÁH a menedékjogi törvény rendelkezése ellenére sem kezdeményezte szabadon bocsátásukat. A hivatal ezen döntését azonban nem foglalta határozatba, így értelemszerűen minden indoklást nélkülözött és jogorvoslati jogukkal sem élhettek az érintettek. A kérelmezők fogvatartásának alapja tehát pusztán a hivatal mulasztása, ami nem egyeztethető össze az 5. cikkben támasztott követelményeknek. Senki sem fosztható meg ugyanis személyi szabadságától, csak indokolt döntésben, a jogszabályban tételesen felsorolt esetekben. A két ügy körülményeinek hasonlóságára való tekintettel a Bíróság ismételten megállapította, hogy Magyarország megsértette a kérelmezők 5. cikk (1) bekezdésében foglalt jogait.