Kérdések az Ukrajnából menekülők kiköltöztetéséről a hatóságokhoz

A napokban sok száz ukrajnai menekülőt állítanak nehéz választás elé a magyar hatóságok. Adminisztratív változások miatt a családok egysége is veszélybe került. A Magyar Helsinki Bizottság mintakérelmet készített az átköltözésre kötelezett menekülőknek, köztük kettős állampolgároknak, hogy a hatóságok méltányosan járjanak el velük. A civil jogvédő szervezet tájékoztatást kér és átlátható eljárást vár el a kormánytól.

 

Arcok Ukrajnából L

Számos ijedt üzenetet, panaszt és kérdést kaptunk a napokban az Ukrajnából ide menekült családoktól. Az augusztus 1-én hatályba lépett rendelkezés ugyanis  szűkítette azoknak az Ukrajnából menekülőknek a körét, akik igénybe vehetik a Védelmi Bizottságok által kijelölt szálláshelyeket. Ezen felül a szállásadók is kevesebb, a valós költségeket alig vagy egyáltalán nem fedező támogatásra jogosultak az elszállásoltak után. 

Információink szerint szeptember 15-ig sokaknak el kell hagyniuk eddigi szálláshelyüket. Mindezzel kapcsolatban számos kérdés és aggodalom merül fel. A rendelet szerint a menedékesek a státusz megállapítását követő hónap végéig, ha pedig valaki nem nyújt be kérelmet, csak az érkezése után egy hónapig kaphat támogatott szállást. Nem vonatkozik azonban mindenkire ez a szigorítás. Továbbra is jogosult támogatott szállásra az, aki

  • várandós nő, a várandósságának megállapításától kezdve,
  • a gyerekek (18 év alattiak),
  • a gyerekekkel egy háztartásban élő szülő,
  • a fogyatékossággal élő személy,
  • a 65 év feletti személy.

Az ügyfeleinktől érkező és ellenőrzött információk alapján azonban úgy tűnik, hogy csak egy szülő maradhat a szálláshelyeken a kiskorú gyerekkel, ami a családok szétszakadásához vezethet. Ezen kívül arról sem kaptak ügyfeleink tájékoztatást, hogy

  • hol lesz azoknak a szálláshelye, akiknek el kell hagyniuk a jelenlegi helyet; 
  • kapnak-e segítséget az átköltözéshez; 
  • mi történik, ha a család nem akar szétszakadni, és a gyerekek meg a másik szülő is inkább elköltözik;
  • ez esetben mi történik a beiskolázott és/vagy már óvodába járó gyerekek integrációjával;
  • milyen lépéseket tesz a hatóság a család egységének megőrzése és a gyerekek mindenek felett álló érdekének biztosítása érdekében.

Egyéb jogorvoslati lehetőség hiányában, azok a családok, akik szeretnének együtt, a jelenlegi szálláshelyükön maradni méltányossági kérelmet nyújthatnak be a helyileg illetékes Védelmi Bizottsághoz. Ehhez segítségül szolgálhat az alábbi, közérthető nyelvezeten megírt mintakérelem, amit a Magyar Helsinki Bizottság készített a nehéz helyzetben lévő menekülőknek.

Mintakérelem magyar nyelven itt.

Mintakérelem ukrán nyelven itt.

Mintakérelem orosz nyelven itt.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság