Kártérítést kap a jogellenesen megbilincselt nyugdíjas

Nagy Jánost még 2015-ben vitték be a hajdúszoboszlói rendőrkapitányságra. 2018-ban aztán bíróság mondta ki, hogy hátrabilincselése és az, hogy a rendőrautóban a torkába könyököltek, jogszerűtlen, indokolatlan és aránytalan volt. A Debreceni Törvényszék nem jogerős ítéletben most arra kötelezte a rendőrséget, hogy kérjen bocsánatot a férfitól, és fizessen ki neki 300 ezer forintot sérelemdíjként. Nagy Jánost a Magyar Helsinki Bizottság képviselte ebben a perben is.

 

A régi 4-es főút áthalad Hajdúszoboszlón, ez a város legforgalmasabb útja. Sok helybélihez hasonlóan a nyugdíjas Nagy János sem szívesen kerékpározott itt, ezért haladt a járdán 2015. október 29-én. Két autós rendőrjárőr tartóztatta fel. A felszólításnak eleget téve a büntetlen előéletű férfi megadta az adatait. Miközben a rendőrök rádión egyeztették az adatokat, az akkor 65 éves férfi – hogy a forgalmat ne akadályozza – a rendőrautótól öt méterre lévő kerítésig tolta a biciklit. Ezt a rendőrök ellenszegülésnek és szökési kísérletnek tekintették, noha annak nem volt semmi esélye. Az esetet követően egyébként ezen a szakaszon kerékpársávot különítettek el.

Nagy János felháborodott a rendőrök feltételezésén és hangnemén, vitatkozni kezdett velük. Addig-addig, hogy az elképedt férfi kezét hátrabilincselték, majd betuszkolták a rendőrautóba. Hátul a biztonsági övvel be is kötötték. Bár esélye sem volt ellenállásra vagy szökésre, az egyik rendőr a nyakába könyökölve 10 percen át nekinyomta a hátsó ülésnek.

Amikor bevitték a kapitányságra, akkor sem ért véget a kálváriája. A rendőrök újra testi kényszert alkalmaztak, mert szerintük a férfi ellenállt. Ő viszont úgy emlékezik, hogy földre kényszerítették, és az egyik rendőr a hasába térdelt. (Nagy János már másnap panaszt tett a rendőrkapitánynál. Hogy mi is történt pontosan, nem lehetett bizonyítani, mert bár napi 24 órában kamera rögzíti, mi zajlik a folyosón, a rendőrség addig várt, amíg 30 nap múltával automatikusan törlődött a felvétel.)

Nagy János ekkor már erősen panaszkodott a hátrabilincselés okozta fájdalmakra. Így a rendőrök anélkül, hogy az előállítást befejezték volna, átszállították az orvosi rendelőbe, és csak az orvos előtt vették le róla a bilincset. Keze akkor már lilult, és a vállai a mai napig fájnak.

A rendőrség nem ismerte el, hogy hibázott és megsértette a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének alapjogait. Ezért Nagy János bírósághoz fordult. A Debreceni Közigazgatási Munkaügyi Bíróság 2018-ban jogerősen kimondta: a bilincshasználat az orvosi rendelőbe szállítás idején már jogszerűtlen volt. Ahogyan aránytalan és szükségtelen volt az idős férfi ellen testi kényszert alkalmazni a rendőrautóban, hiszen már hátrabilincselték és biztonsági övvel is rögzítették.

Nagy János az elszenvedett sérelmei miatt személyiségi jogi pert indított a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal szemben. Nem csak fizikai sérülései keletkeztek ugyanis, de lelkiek is. Mindig is szülővárosában élt, rokonsága, gyerekei és unokái is hajdúszoboszlóiak. A rendelőben sokan látták őt megbilincselve, és hamar híre ment az esetnek. Az átéltek annyira felzaklatták a férfit, hogy terápiára szorult, és ma is gyógyszeres kezelés alatt áll.

A Debreceni Törvényszék hétfőn megállapította, hogy a rendőrség megsértette Nagy János emberi méltósághoz, személyi szabadsághoz, valamint a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait. Az egyelőre nem jogerős ítélet nyilvános bocsánatkérésre kötelezi a rendőrséget, amelyet az MTI-hez is el kell juttatni. Emellett a rendőrségnek 300 ezer forintos sérelemdíjat kell fizetnie.

Az ítélet indoklása úgy fogalmaz: a „jogszerűtlen, indokolatlan és aránytalan testi kényszer és bilincshasználat megalapozza a sérelemdíj preventív célú magánjogi büntetés funkciójának az alkalmazását az alperesi közhatalmi szervvel [azaz a rendőrséggel] szemben annak céljával és reményében, hogy a közhatalmi szerv [azaz a rendőrség] a felelősségi körébe eső és nála szolgálati jogviszonyban álló személyek [azaz a rendőrök] tekintetében a hatalommal való visszaélés ellen tudatosan és hatékonyan fellépjen”.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság