#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Ismét vádlottként áll a bíróság elé az egykori ministráns fiú

Vádlottként áll újra a bíróság elé az egykori ministráns fiú, akit szexuálisan bántalmazott a papja, az ügyben pénteken ítélet várható.

A ma már 36 éves Pető Attilát még tinédzserként molesztálta egy fiatal pap, aki így tett másokkal is. Attila nem volt elégedett azzal, ahogyan a katolikus egyház eljárt az ügyében, mert éveken keresztül nem tájékoztatták arról, hogy milyen lépések történtek a vizsgálatban és milyen következtetésre jutott az egyház. Nem tudta, vajon hisznek-e neki, bebizonyosodott-e, hogy igazat állított, amikor megvádolta a kispapot. Éveken át próbálta elérni a megnyugtató rendezést. Nem ez történt. A szexuális visszaélés áldozatának tájékoztatását, védelmét elmulasztó, a hatékony eljárást mulasztó  főpapok feljelentése nyomán ma ő áll vádlottként bíróság előtt: a zaklatás egykori áldozatát ma azzal vádolják, hogyaz ügyben érdeklődő telefonhívásaival és sürgető SMS-eivel ő zaklatta a vizsgálatot vezető főpapot és apjaként tisztelt püspököt, akitől támogatást remélt.

A rendőrség 2019-ben, a Szent István napi körmenet előtt állította elő, és tartotta fogva Attilát. A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint  Attila vezetőszáron történő elővezetése és fogva tartása szükségtelen és aránytalan volt. Ahogy a büntetőeljárás is indokolatlan. 

“Mérhetetlen igazságtalanság, hogy Pető Attilának kell bíróság elé állnia, őt viszik el bilincsben a rendőrök azok feljelentése alapján, akik tétlenek voltak, amikor az áldozatokat kellett volna megvédeniük” – mondta korábban Ivány Borbála, Pető Attila védője. 

Pető Attila bátor kiállása nyomán többen mondták el saját történetüket a papi szexuális zaklatásokkal kapcsolatban, Attila számtalan érintettől kapott támogatást, az ügy nagy port vert fel egyházi körökben is. 2021 januárjában Erdő Péter bíboros – ha név nélkül is, de – nyilvánosan mondott köszönetet Pető Attilának. Az esztergom-budapesti érsek arról beszélt a Válasz Online-nak, hogy

„[Pető Attila] elindított egy folyamatot, amely később kiterjedt másokra is, végső soron pedig a helyzet megoldását eredményezte: az érintett pap elbocsátását az egyházi szolgálatból és a papságból. Ebben a tekintetben tehát még köszönettel is tartozunk ennek az embernek.” Az egyház az ügyet követően megerősítette gyermekvédelmi rendszerét.

2021. január 7-én 8.30-kor lesz Pető Attila nyilvános tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróság (1055 Markó utca 25.) földszinti VII. termében. A sajtó képviselői az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen vagy a +36-1-354-6796-os telefonszámon jelezhetik részvételi szándékukat.

Attila nevét és arcát először a Partizán adásában vállalta, ahol részletesen elmondta a történetét.

Az ügyről a Helsinki Figyelő blogon számoltunk be a legutóbbi, szeptemberi tárgyalást követően.

Ügyfelünk először 2016-ban szerepelt Miklósi Gábor nagy hatású cikkében.

Ezt követően Urfi Péter nyomonkövette Attila történetét.


Frissítés: 2021 01.06.

Változás: Elmarad Pető Attila tárgyalása

Tegnapi közleményünkben arról tájékoztattunk, hogy az egykori ministráns fiú, Pető Attila nyilvános tárgyalása január 7-én zajlik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ügyvédünk, Ivány Borbála a mai napon értesült, hogy az egykori ministráns fiú ügyében meghirdetett tárgyalást májusra halasztják.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság