Kapaszkodó nélkül: így bántak fogyatékkal élő ügyfelünkkel a börtönben
A végtaghiányos idős férfi a koronavírus-járvány kellős közepén került börtönbe, ahol nem biztosították számára az emberhez méltó elhelyezés minimális feltételeit sem. Richter Gyula ügye rendszerszintű kérdéseket vet fel arról, hogy miként bánik a hazai büntetés-végrehajtás a fogyatékossággal élő fogvatartottakkal. A most zajló személyiségi jogi pere nemcsak az ő sorsáról szól, hanem arról is, hogy milyen lemaradásban van a börtönrendszer.
Richter Gyula még 2018-ban veszítette el az egyik lábát érszűkület következtében. Ittas vezetéssel érték tetten az alföldi tanyája közelében, és emiatt ítélték el. 2021-ben került börtönbe, és valamilyen – máig tisztázatlan – okból első emeleti elhelyezést kapott az állampusztai intézetben, pedig a befogadáskor tisztában voltak a testi fogyatékosságával. Csak a már meglévő járókeret használatát engedélyezték neki. Ezen kívül azonban a büntetés-végrehajtás semmivel nem próbálta megkönnyíteni Gyula állampusztai tartózkodását, komoly hátránnyal indult a társaihoz képest.
A méltatlan körülmények miatt személyiségi jogi pert indított a börtönnel szemben a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.
– A lépcsőzés gondot okozott? – kérdezte a bíró.
– Szégyenletes gondot okozott – válaszolta Richter Gyula.
A pandémia miatt elrendelt gyakori fertőtlenítések alkalmával, az egész körletet az udvarra terelték. Ilyenkor Gyulának a többi fogvatartottal együtt a kapaszkodó nélküli lépcsőt kellett használnia. Amikor nem akadt a fogvatartottak között senki, hogy támogassa a feljutásban, négykézláb vonszolta magát és az összecsukott járókeretét az emeletre. Ezt a műveletet többször is kénytelen volt megismételni. Akkor is a korlát és rács nélküli lépcsőt kellett használnia, amikor orvosi vizsgálatra ment vagy az oltást felvenni. Végül egy alkalommal a lépcső tetején a személyzet rácsodálkozott: “ez meg mit keres itt?” Így rövidesen átpaterolták Soltra.
Minderről legutóbbi kecskeméti tárgyalásán számolt be a bírónak, akinek most az a feladata, hogy megítélje, hogy Gyulát érte-e a hiányzó végtagja miatt hátrány a fogvatartása alatt, és ezért felelőssé tehető-e az intézet.
A tárgyalás napján a Szabad Európa is forgatott Richter Gyulánál.
A tárgyaláson az is kiderült, hogy a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele nem élhetett a lehetőséggel, hogy a “sétaudvaron” mozgással, levegőzéssel töltse el az erre fordítható időt. Esélye sem volt rá. A lépcsőzés mellett ennek az is akadálya lett volna, hogy az egy órás udvari tartózkodást – pad vagy kapaszkodó hiányában – végig sétálva vagy a kerítésnek támaszkodva kellett volna töltenie. Így inkább nem botladozott le sétálni.
A szabad levegőn tartózkódás mellett Gyula akadályozva volt a tisztálkodásban is. A fürdést egy kapaszkodók nélküli zuhanyzóban kellett megoldania, ahová vagy a zárkatásai vitték utána a stokit (kisszéket), vagy a zuhanyzó falán próbálta megtámasztani magát állva. Gyula gyakran maradt segítség nélkül.
A zárkában található wc sem volt megfelelően felszerelve és elég tágas sem ahhoz, hogy probléma nélkül tudja használni: a járókerettől nem tudta rendesen bezárni az ajtaját.
Kecskemétre került be, onnan Állampuszta, majd a szintén ehhez az intézményhez tartozó solti objektumba, Soltról a Miskolci bv.-be, végül pedig Nagyfára helyezték át Richter Gyulát a több éves szabadságvesztés alatt, amit idén tavasszal töltött le. Kecskeméten és Nagyfán az állapotának megfelelő körülményeket tapasztalt, de a másik két börtönnel szemben pert indított a nem megfelelő elhelyezés miatt a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.
Sokszáz fogyatékossággal vagy képességzavarral élő ember kerül be a büntetés-végrehajtási intézetekbe – gyakran azért, mert a szociális ellátórendszer nem tudja megfelelően ellátni őket. Pedig esetükben a szabadságvesztés helyett gyakran indokoltabb és humánusabb lenne az alternatív szankciók (szabadságvesztés helyett pénzbírság, közérdekű munka vagy korábbi szabadítás pl. reintegrációs vagy otthonápolási őrizet, feltételes szabadságra bocsátás formájában) alkalmazása.
Ha mégis börtönbe kerülnek, az állam kötelessége lenne számukra az állapotuknak megfelelő, emberi méltóságot nem sértő elhelyezést biztosítani. Ez nem pusztán jóindulat kérdése, hanem törvényi kötelezettség is: a büntetés-végrehajtásnak egyénileg kell mérlegelnie a szükségleteket, és az ésszerű alkalmazkodás elvének megfelelően kezdeményezően támogatni a sérülékeny fogvatartottakat. Nem fogadható el, hogy a fogyatékos emberek mindennapi tevékenységükben más rabokra legyenek utalva.
A Gyuláéhoz hasonló esetek arra is rávilágítanak, hogy a büntetés-végrehajtási rendszer – anyagi és szakmai forráshiány miatt – jelenleg képtelen megfelelő módon ellátni a fogyatékos fogvatartottakat. Az állam felelőssége, hogy a szabadságvesztés ne járjon együtt felesleges szenvedéssel vagy megaláztatással. Ellenkező esetben a fogyatékossággal élő emberekre nemcsak a bíró által kiszabott büntetés, hanem az intézményi közöny is fenyítő hatással van – ez pedig az embertelen bánásmód határát súrolja. A bíróság feladata most azt eldönteni, hogy alulról vagy felülről, és kell-e a börtönnek sérelmi díjat fizetni vagy sem.