Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Felmentették a gyűlöletplakátot „kijavító” pécsi aktivistát

A Pécsi Járásbíróság ma bűncselekmény hiányában felmentette Heindl Péter jogász-pedagógust, aki piros festékkel írta át a kormányerő plakátját, és festett rá paprikajancsit. A közéleti aktivista számára a Magyar Helsinki Bizottság biztosított védelmet a perben. Az ügynek még nincs vége, mert az ügyészség fellebbezett.

Tavaly nyáron a Civil Összefogás Fórum (CÖF) jól bevált gyakorlata szerint óriásplakátokkal segítette meg a kormánypárt folyamatos politikai kampányát. Ezek egyikén ellenzéki politikusok voltak láthatók „Háborúpártiak – A baloldal belesodorna minket a háborúba” felirattal. A CÖF sok száz milliós támogatást kapott állami cégektől, vagyis Heindl Péter szerint és a valóságnak megfelelően itt közpénzen kampányoltak a kormánypárt mellett, az ellenzék ellen. Ez tiltott tevékenység, és az egyenlőtlen versenyre  az EBESZ választási megfigyelői rendszeresen figyelmeztetnek jelentéseikben.

Ráadásul az egyik ilyen plakátot egy jó nevű pécsi gimnázium udvarára helyezték ki. Márpedig oktatási intézmény területén oktatási és gyermekfelügyeleti időszakban tilos bármiféle politikai kampánytevékenység.

Ezért Heindl Péter – mint 2011 óta már annyiszor – úgy döntött, hogy „kijavítja” a kétszeresen is jogsértő kormánytámogató plakátot, és „A pártpolitika tilos iskola területén és egyoldalú állami támogatásból” felirattal látta el. És hogy a hatóságok ne tapogatózzanak sötétben, odafestette a már védjegyének számító paprikajancsifejet is. Sőt, a „korrekcióról” videofelvétel is készült a Szabad Pécsnek, és biztos, ami biztos, Heindl saját maga jelentette be akcióját a rendőrségnek.

Ezzel azt is kockáztatta, hogy büntetőeljárást indítanak ellene. 2022-ben ugyanis a Kúria hozott egy olyan abszurd jogegységi határozatot, ami a plakátok átírását, leragasztását és összefirkálását is minden esetben „falfirkálásnak” tekinti. Ez azt jelenti, hogy függetlenül a hirdetőnek okozott kár alacsony összegétől, a politikai véleménynyilvánításnak ez a fajtája is bűncselekménynek számít. Heindl szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, hogy vajon ez a büntetőjogi védelem megilleti-e a jogsértően kihelyezett és jogsértő tartalmú plakátokat is.

Ma az első fokon eljáró Pécsi Járásbíróság bűncselekmény hiányában felmentette a közéleti aktivistát. Az ítélet azzal indokolta mindezt, hogy nem lehetett megállapítani kár bekövetkeztét. Maga a plakát már hirdetési időszak után maradt kint, vagyis amikor Heindl átfestette, akkor már értéktelen papírdarabnak számított. Így sem a hirdetési cégnek, sem a szolgáltatást megrendelő CÖF-cégnek nem keletkezett egyetlen fillér kára sem. A bíróság szerint ezért aztán szükségtelen volt megvizsgálni, hogy mennyiben lett volna indokolt Heind ilyen formában kifejezett politikai véleményének büntetőjogi korlátozására.   

 Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

– A mai ítélet egy hosszas folyamat egyik lényeges állomása. Külön is rokonszenvesnek találtam a bíró szóbeli indoklásában, hogy érthetőnek tekinti a felháborodásomat az iskola területén folyó politikai kampányok ellen. Korábban születtek már olyan ítéletek hasonló ügyekben, amikor a politikai plakátok átfestését nem találták társadalmilag veszélyesnek –  értékelte a bíróság mai döntését Heindl Péter.

Az ügyészség fellebbezett, és ragaszkodik az aktivista megbüntetéséhez.

– Szikár büntetőjogi értelmezés szerint üdvözlendő a bíróság mai ítélete. Ezt úgy lehet értelmezni, hogy a plakát jogi értelemben hulladéknak minősült Heindl Péter kiigazításakor. Hogy politikai értelemben az-e, azt mindenki döntse el ízlése szerint. Az ügy jelentősége miatt mégis három nap gondolkodási időt kértünk azt eldönteni, hogy fellebbezünk-e az indokolás alapjogi hiányosságai miatt – vázolta a lehetőségeket Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság