#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Felesleges szigorításokkal engedélyezték a látogatófogadást a börtönökben

16 hónap után végre újra lehet személyesen látogatni a börtönökben, de csak súlyos és indokolatlan korlátozások mellett. A gyerekek továbbra sem látogathatják a szüleiket. 

Translation is available for this content

Switch to English

Sajtóinformációk szerint 2021. július 1-jétől ismét lehet látogatni a fogvatartottakat, de jelentősen rosszabb feltételek mellett, mint a COVID-19 előtt, holott ezt semmi nem indokolja.

  • Gyerekek nem látogathatják a szüleiket, és
  • felnőttek is csak akkor látogathatják a hozzátartozójukat, ha van védettségi igazolványuk.
  • A havi legalább egyszeri egyórás látogatás kötelezően havi egy alkalomra és fél órára csökken, a látogatás során folyamatosan maszkot kell viselni.
  • Akit meglátogatnak, ezentúl csak havonta egyszer, maximum fél órát Skypeolhat a rokonaival az eddigi havi négy alkalom helyett. 
  • Továbbra sem lehet egymáshoz érni, csókkal, öleléssel köszönteni egymást még azoknak sem, akik jó magaviseletűek és akár napokon belül szabadulnak. A családtagok között a beszélőn magas plexifal van, ami miatt nehezen hallani egymást és olykor látni is, mert néha piszkos és karcos a plexi. 

A Magyar Helsinki Bizottság üdvözli, hogy Európában utolsóként megszűnt a mindenkire egyformán vonatkozó látogatási tilalom. A korlátozások egy része a Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint indokolatlan, aránytalan, és sérti a hozzátartozók családi élethez fűződő alapjogát.

  • A vírus terjedését nem befolyásolja, hogy fél órát vagy egy órát beszélgetnek a családtagok.
  • A gyerekek (ilyen feltételek mellett különösen) nem terjesztik jobban a vírust, mint a többnyire velük egy háztartásban élő rokonaik. Ugyanazok a gyerekek minden korlátozás nélkül bemehetnek iskolába, focimeccsre vagy boltba.
  • A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a látogatás visszaállításának feltételeiről  hivatalos közleményt még nem adott ki, egyelőre a járvány előtti szabályok szerepelnek a honlapjukon. Pedig nagyon fontos lenne a fogvatartottak és hozzátartozóik mielőbbi, megfelelő, átlátható szabályokon alapuló tájékoztatása, hiszen a büntetés-végrehajtás nyilatkozata értelmében ezek lesznek július 1-től a látogatás feltételei.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a jogszabályok értelmében ugyan a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a járványügyi intézkedésre vagy az egészségügyi válsághelyzettel összefüggő más okra figyelemmel korlátozhatja a személyes látogatófogadást, azonban a szigorítások egy része semmiképpen nem indokolt, különösen a kedvező járvány adatok tükrében. „A szigorítások, különösen az, hogy a gyerekek 16 hónap után sem láthatják szüleiket érthetetlenek és semmilyen racionális céljuk nincs. Fesztivált, többtízezres meccset lehet tartani, de veszélyt jelent az, ha egy apuka 16 hónap után látni szeretné a gyerekét” – mondta Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság állandó megbízott ügyvédje.

17-18 ezer fogvatartott, és nagyjából 100 ezer hozzátartozójuk (köztük mintegy 40 ezer gyerek) életét határozza meg a börtönök kapcsolattartásra vonatkozó szabályrendszere és gyakorlata, amelyet a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport (rövidítve a FECSKE) vizsgált az elérhető információk, közérdekű adatkérések, interjúk és kérdőíves kutatás segítségével. A kutatásban több hozzátartozó számolt be a családban növekvő feszültségről és eltávolodásról. A kintiek számára nagyon nehéz, hogy nem tudják, meddig tart a tilalom, mikor várható a személyes beszélő visszaállítása. „Nincs látogatás és ez teljesen kikészít minket. Mikor telefonálunk, akkor is csak veszekszünk, sajnos, emiatt. Nehéz ezt átvészelni. Ha sokáig tart ez még, sok kapcsolat mehet tönkre” – mondta a FECSKE-nek az egyik hozzátartozó.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság