A Falakon Túl Munkacsoport alapító nyilatkozata

Az állam gondoskodására bízott gyermekek biztonsága nem szakpolitikai kérdés, hanem alapvető társadalmi felelősség.
Ma egyetlen szakembernek sem kérdéses, hogy a magyarországi gyermekvédelmi intézményrendszer és ezen belül a zárt és félig zárt intézmények (így a javítóintézetek, speciális gyermekotthonok, gyermekotthonok és a fiatalkorúak büntetés-végrehajtásának) rendszere sürgős reformra szorul. Különösen aggasztóak azok az esetek, amikor egyes intézmények dolgozói hosszú időn át, sorozatosan követnek el súlyos bűncselekményeket a rájuk bízott gyermekek sérelmére. Ilyenek voltak a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben és a bicskei gyermekotthonban elkövetett visszaélések, valamint azok az ügyek, amelyeket ombudsmani vizsgálatok tártak fel, de megfelelő következmények nélkül maradtak.
Az állam szervei továbbra is vétkesen passzívak, a kormány valódi cselekvés helyett az intézményrendszer meggondolatlan átszevezésével és áldozathibáztatással igyekszik a botránysorozatot lezárni. Mindeközben egyre erősebb a társadalmi igény, hogy épüljenek ki végre azok a garanciák, amelyek megakadályozzák a rendszerszintű visszaéléseket. Az intézetekben élő gyerekeknek a korábbinál is nagyobb szükségük van segítségre.
A Magyar Helsinki Bizottság évtizedek óta vizsgálja a fogvatartási helyek működésének jogszerűségét, és nyújt professzionális képviseletet olyan áldozatoknak, akiket hivatalos szervek dolgozói bántalmaztak.
A társadalmi és szakmai igényt érzékelve, valamint a zárt intézetekben élő gyermekek iránt felelősség tudatában most egy olyan szakértői csapatot hívtunk össze, amelynek tagjai jól ismerik a rendszer működését és problémáit, és képesek konkrét, megvalósítható javaslatokat megfogalmazni, a szükséges irányokat kijelölni az intézményekben élő gyermekek jogainak érvényesülése érdekében. A Falakon Túl Munkacsoport (FTM) tagjai széleskörű tudással és tapasztalattal rendelkeznek, elkötelezettek az állami gondoskodásban élő gyermekek bántalmazásának megelőzésében.
A munkacsoport
- szakértői tudásra és tapasztalatra épül;
- különböző szakmai perspektívákat integrál;
- független, civil;
- konkrét reformjavaslatokat, irányokat fogalmaz meg;
- átlátható módon dolgozik, alakulását, munkája célját és annak eredményeit nyilvánosságra hozza.
A Falakon Túl Munkacsoport olyan szakmai javaslatokat alakít ki, amelyek megkerülhetetlenek a témáról való gondolkodáskor, a későbbi szakpolitikai javaslatok kidolgozásakor az alábbi témákban:
- Hogy kaphatunk teljes képet arról, mi okozta, hogy a gyermekvédelmi intézményekben súlyos és/vagy rendszerszintű visszaélések fordultak elő a gyermekek sérelmére?
- Milyen módszerrel lehetne feltárni, hogy a visszaélések előfordulásában/fennmaradásában milyen szerepe van a gyermekvédelmi intézményrendszernek, a rendészeti szerveknek, jogalkotónak, jogalkalmazóknak?
- Hogyan lehetne megelőzni a gyerekeket ért zárt intézeti bántalmazásokat?
- Milyen strukturális okai lehetnek az intézményi dolgozók által elkövetett bántalmazásoknak?
- Hogyan biztosítható a gyermekek jogainak tényleges érvényesülése? (Pl. Milyen képzési, támogatási rendszer szükséges a szakembereknek? Hogyan működhet hatékony monitoring és panaszkezelési rendszer?)
A Falakon Túl Munkacsoport által készített és 2026. áprilisban bemutatandó szakmai anyag
- egyrészt irányt, támogatást ad egy jövőbeni hosszú távú, alapos munkafolyamathoz;
- másrészt javaslatokat tesz az azonnali intézkedésekre.
Tisztában vagyunk korlátainkkal, javaslataink nem tartanak igényt sem kizárólagosságra, sem véglegességre. Egyedül szakmai lelkiismeretünket követjük.
A világ változik, viszont mi változatlanul kiállunk a jogaidért és a jogállamért.
Ajánld fel adód 1%-át a Magyar Helsinki Bizottságnak!
ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42