Tiltakozásul, a fekete gyerekeket sújtó faji szegregáció miatt hagyta ott a tanári pályát. De pedagógus vénája nem apadt el, a szószékről anglikán lelkészként és vallási vezetőként is arra tanította hallgatóságát, kategorikusan utasítsák el az apartheidet és az erőszakot. Igyekezzenek megérteni a másikat, akár az ellenfelüket is. A dél-afrikai Desmond Mpilo Tutu 1984-ben kapta meg a Nobel-békedíjat, közismertségét és népszerűségét népe szabadsága érdekében kamatoztatta.

‌‌

Az 1961-ben függetlenné vált Dél-Afrikai Köztársaság évtizedeken át elképesztő gazdasági sikereket ért el. Az egyetlen fejlett országnak számított az egész kontinensen. Kétszer annyi elektromos áramot és hatszor annyi acélt termelt, mint Afrika többi része. Az ország vezető ágazata a bányászat volt, a földrész teljes kitermelésének majdnem fele folyt itt. Mindennek megvolt a maga ára: a fekete őslakosság és a vendégmunkások kizsákmányolása, szegregálása és jogfosztása, azaz az apartheid. A nagyvárosok és vállalatok csillogása mögött ott volt a nyomornegyedek és bantusztánok hatalmas reménytelensége.

‌‌Desmond Mpilo Tutu tanárnak készült, a bantu főiskola 1953-as elvégzése után Johannesburgban és Krugersdorpban tanított. A faji törvények és a rasszista elkülönítés miatt azonban otthagyta a tanári katedrát, és a szószéket választotta. A teológiát Angliában tanulta, és 1966-tól lett felszentelt lelkész. Gyors egyházi karriert futott be, és nem csak a Dél-Afrikai Köztársaságban. 1977-ben már Lesotho püspöke, 1984-től Johannesburg püspöke, 1986-ban pedig Fokváros érseke lett. Így aztán az anglikán egyház első emberévé vált hazájában, Lesothóban, Botswanában, Namíbiában és Szváziföldön is.

‌‌Kezdetektől fogva nem csak az etnikai közösségek, de az egyházak közti békés párbeszéd elkötelezett szószólója is volt. Számos ilyen megbízatást vállalt el, az 1984-es Nobel-békedíja után pedig még több ilyennel keresték meg. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján nem volt nála befolyásosabb afrikai egyházi vezető. Mandela „szivárványnemzet koncepciójának” fontos támogatója lett, ahogy az apartheid bűnei feltárásáért és a megbocsátásért is sokat tett. Az amnesztiatörvény hatályba lépése után ő volt a vezetője az Igazság és Megbékélés Bizottságának.

Nem csak a faji ellenségeskedéssel kellett foglalkoznia, hanem a szegénység, a nőellenesség, a tömeges AIDS-megbetegedések és a homofóbia dél-afrikai áldozataival is. A 2000-es évektől fokozatosan vonult ki országa politikai életéből, utóbb elsősorban teológiai, ökumenikus és morális problémákkal foglalkozott. Ennek egyik legismertebb eredménye hosszú beszélgetése a dalai lámával, amely a két vallási vezető eltérő tapasztalatain, de közös humanizmusán, toleráns, derűs világképén és személyes barátságán is alapul. Tutut öregen és betegen is sokan felkeresik, alapítványa és könyvei világszerte népszerűek.