Az állampárt és az ellenzék között szeptember közepén aláírt megállapodás alkotmánymódosításait és sarkalatos törvényeit az utolsó pártállami parlament fogadta el. Ahogyan egykor az 1848. áprilisi törvények megszületésénél is kényszerítően hatott az utca, a nép forradalmi eltökéltsége, és siettette az utolsó rendi Országgyűlést, úgy 1989-ben sem csak a tárgyalóteremben kimunkált politikai alku vezette a törvényalkotókat, hanem a radikalizálódó közhangulat is ösztökélte őket.

‌‌

Az MSZMP, az állampárt már folyamatos politikai kármentéssel volt elfoglalva 1989 októberében. Magát a pártot is ezért nevezték át MSZP-re. Igyekeztek megszabadulni a párt egyre kínosabb múltjától és személyeitől. A párt eddigi vezetői is igyekeztek az emberi arcukat mutatni az országnak. merthogy abban bizakodtak, hogy még megakadályozhatják az ellenzék választási győzelmét.

Ezt szolgálta volna az a mesterterv, amely a november végére tervezett köztársasági elnökválasztás révén akarta behozhatatlan versenyelőnyhöz juttatni az MSZP-t. Pozsgay Imre volt akkor a legismertebb és legkedveltebb politikus, akit még az egyébként az ellenzék felé húzók is elismertek akkoriban, és egyfajta „magyar Gorbacsov” nimbusza övezte. Vele szemben, ha egyáltalán valakinek, egy közös ellenzéki jelöltnek lehetett némi esélye. De ilyen rövid idő alatt egyeztetésre, a jelölt „felépítésére” és erős kampányra semmi sansz nem volt. (Különösen, miután október 22-én az MDF is kirukkolt a maga saját államfőjelöltjével, Für Lajossal.)

Csakhogy a mesterterv felett ott lebegett a bukás réme is. Az SZDSZ és a Fidesz ugyanis nem volt hajlandó elfogadni az utódpárt MSZP és Pozsgay meg nem érdemelt versenyelőnyét, minden tekintetben tiszta, szabad és demokratikus választást akart, ezért népszavazást kezdeményezett a szeptemberi politikai alkuban nem érintett kérdésekről: a munkásőrség feloszlatásáról, a munkahelyi pártszervek megszüntetéséről, a pártvagyonról való elszámoltatásról és az elnökválasztás módjáról. A kezdeményezéshez a Kisgazdapárt és szociáldemokrata párt is csatlakozott. Nagyon gyorsan – éppen a parlamenti szavazásdömping előtti napon – meglett a referendum kiírásához szükséges százezer aláírás is.

Az utolsó pillanatban így került be aztán a törvényjavaslatok közé a Munkásőrség feloszlatása vagy a munkahelyi pártszervezetek felszámolása is. Az MSZP-s kormány ezzel akarta kihúzni a népszavazás méregfogát. (Utóbb tudjuk, sikertelenül.) De ezen túl igyekezett azzal kecsegtetni a választókat, hogy november végén nem csak az államfőről szavazhatnak majd, hanem az új címerről meg arról, melyik nap legyen a hivatalos nemzeti ünnep.

A pártállami parlamentnek tehát különösen űzött állapotban kellett az tennie, amit mindig is tett. Azaz a kormány által elé tett törvényjavaslatokat rendben megszavazni. Néhány képviselőben fel is horgadt az addig jól palástolt önérzet. De a többség előírásszerűen szavazta meg a pártállam végét jelentő törvényeket és a harmadik magyar köztársaság közjogi alapjait.

Így ezen a négy sűrű napon döntöttek az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék felállításáról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, a választás rendjéről, az Elnöki Tanács megszüntetéséről és a köztársasági elnök választásáról, valamint az „1956-os népfelkeléssel összefüggő ítéletek” orvoslásáról. Kimondták, hogy Magyarország parlamentáris köztársaság, független, demokratikus jogállam. Létrehozták az ombudsman intézményét. És persze abban is döntöttek, hogy a jövőben a munkahelyeken nem szerveződhetnek pártok, valamint hogy feloszlatják a Munkásőrséget.