Ma van a kenyér világnapja. De mi köze van ennek az emberi jogokhoz? „Csak annyi”, mint az ételnek az élethez. Az élethez és egészséges élethez való jog emberi jogok, elegendő és egészséges táplálék nélkül pedig nincsen emberi élet és nincsen egészség. Szokás mondani, nem csak kenyérrel él az ember. Ez igaz. De kenyér, étel nélkül nem fog élni. Ehhez képest a Föld népességének mintegy tizede él szélsőséges szegénységben, azaz naponta kevesebb, mint két dollárból. Ebből kellene a táplálkozását is megoldani. Sokaknak nem sikerül, ők éheznek.

‌‌

Ha az arányok változását nézzük, nem is kell nagyon szégyenkeznie az emberiségnek. 1800 körül a Föld lakosságának a 85%-a élt szélsőséges szegénységben. Ma ezt úgy 9–10%-ra becsülik. Ez 700–780 millió ember jelenthet, alig valamivel kevesebbet, mint az 1800-as évek elején élő mintegy egymilliárd 85%-a, azaz 850 millió ember. Vagyis az elképesztő technológiai fejlődés ellenére az éhezők abszolút száma globálisan alig csökkent.

A területi megoszlás viszont nagyot változott. Vannak, ahol az éhkopp még napi valóság, másutt gyakorlatilag eltűnt. Európában például töredékére csökkent az éhezés. A dolog azonban itt sincsen kipipálva. A hiányos, egyoldalú táplálkozás is rontja az életminőséget és csökkenti a várható életkort. Nálunk is sok a szegény gyerek. A társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét. Az egyre szélesebb körű ingyenes gyermekétkeztetés ellenére éhezés a roma gyerekek 15, a nem roma gyerekek 7%-ánál fordul elő.

Az éhezés és szegénység a migráció egyik legnagyobb hajtóereje. A nélkülözés elől XIX. században még egész Európából, nem csak Keletről és Délről, de Nyugatról és Északról is tömegesen menekültek az emberek Amerikába. Hans Rosling svéd statisztikus felhívja a figyelmet arra, hogy Svédország lakosságának egyötöde vándorolt ki az Egyesült Államokba, és közülük csak minden ötödik tért vissza hazájába.

Az éhezés az egyik fontos háborús, polgárháborús ok is. Emlékezzünk csak a számtalan éhséglázadásra vagy éppen a nagy francia forradalomra, amelyet megelőzött egy kiterjedt élelmezési válság, amikor a felduzzadt népességet már nem tudta kenyérrel ellátni a kisjégkorszak miatt válságba kerülő hagyományos mezőgazdaság. A népfelkelés kitörésében a nyomasztó kenyérhiány és a magas élelmiszerárak is fontosak voltak a szabadsághiányok mellett. A forradalom céljait kifordító diktátor, Napóleon pedig azzal tudta megszilárdítani helyzetét a folyamatos háborúskodás ellenére, hogy az otthon lévőknek és a katonáknak is jutott elég kenyér. Hitler „népállamának” is az volt a titka, hogy a zsidók kifosztásából, a meghódított területek és szövetségesek megsarcolásából képes volt megtömni a németek feneketlen gyomrát. Az otthoniak megrendelésére méretes sódarok, kolbászok és vajtömbök utaztak tábori postával Németországba.

A gabona vagy a krumpli szerepét nagy butaság hát leértékelni a magasabb ideológiai eszmékhez vagy politikai célokhoz képest. Nagy úr a szükség, jelen esetben az éhség.

Az ínség és bőség egymást váltó időszakai meghatározók voltak a történelem alakításában. Az ószövetségi József-történet hét bő és hét szűk esztendejének közgazdasági tanulságát pedig ma is könnyen megvonhatjuk: a bőség esztendeiben kell felkészülni a ciklikusan bekövetkező ínséges időszakra. A gondos államnak akkor kell spórolni, amikor van, és akkor kell adni, amikor nincs.

2020-ban a Élelmezési Világszervezet (FAO) és az ENSZ által működtetett Világélelmezési Program (WFP) kapja a Nobel-békedíjat. A bíráló bizottság indoklása szerint

„az idei díjjal arra a többmillió emberre szeretné ráirányítani a világ figyelmét, aki éhezik, illetve éhínség fenyeget. A Világélelmezési Program egy többoldalú együttműködés keretében kulcsszerepet játszik az élelmezésbiztonság és ezáltal a béke megteremtésében. Nap mint nap tesz a népek testvériségének elősegítésért, ami része volt Alfred Nobel szándékának.”

Merthogy a kenyér és étel a béke záloga és szimbóluma is. A megtört macesz, pászka, lepény vagy a leszelt kenyér azokban is kiváltják az otthonosság, elégedettség és nyugalom szertartásosan ünnepi érzését, akik nem Krisztus követői vagy egyáltalán nem hívei semmilyen vallásnak. Étellel kínálni és kínáltatva lenni, együtt étkezni legalább rövid időre képes megidézi a békés, gondtalan paradicsomi állapotokat.