PETÍCIÓ Legyen megfizethető a telefonálás a hazai börtönökben! - Írd alá a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport (FECSKE) petícióját

Emberi jogi kalendárium

October 10.

Október 10.: bejelentik Kertész Imre irodalmi Nobel-díját (2002)

2002-ben az irodalmi Nobel-díjat Kertész Imrének ítélték oda. A Svéd Akadémia indoklásában szó esik a magyar író „galagonyasövényszerű”, tömör és tüskés stílusáról, intellektuális gazdagságáról, arról, hogy „lényegében egyszemélyes kisebbséget” alkot. A díj és a méltatás azonban leginkább főhajtás egy sokat tapasztalt író előtt, aki „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

‌‌

Kertész Imrének (1926–2016) két meghatározó élménye volt, még ha nem is egyenlő erősségűek: Auschwitz és a létező szocializmus. Mindkettő a maga kollektivista céljait követve az individuum elpusztítására vagy elnémítására törekedett. A nácik az egyesegyedül zsidónak, ezért kiirtandónak tekintett Kertész és sorstársai elpusztítására, fizikai megsemmisítésére törtek. Az államszocializmus pedig meg kívánta fosztani őt döntési és gondolatszabadságától, gyökereitől és kapcsolataitól. Mindkét rezsim más-más úton, más-más eszközökkel, más-más „hatékonysággal”, de egzisztenciális ürességbe kényszerítette az egyént, jelen esetben Kertészt. Ez a Sorstalanság és a Kudarc világa.

A két nagy életélmény közül nyilvánvalóan Auschwitz a meghatározóbb, az alapélmény. „A holokauszt európai állapot, ami még nem ért véget. Mindenütt jelen van, Auschwitz még egyáltalán nincs feldolgozva” – ahogy nyilatkozta mai hősünk a bejelentést követően a „rárontó” nemzetközi sajtónak. Mindenre, a létező szocializmus szorongató, sokszor bornírt idiotizmusára is Auschwitzból tekintett rá. Így tett aztán a Nobel-díjjal is. Egy évvel korábban, amikor sokan már esélyesnek tartottak a díjra, de mégsem kapta meg, ezt írta naplójába:

„Auschwitzról írok; márpedig nem azért vittek Auschwitzba, hogy Nobel-díjat kapjak, hanem azért, hogy megöljenek; mindaz, ami velem ezen túl történt, anekdota. Az, hogy nem kaptam Nobel-díjat, ugyanolyan képtelenség, mint ha Nobel-díjat kaptam volna.”

Ahogy a díj átvételekor mondott Stockholmi beszédében még inkább kitágítja ezt az Auschwitz-perspektívát: „Auschwitzon gondolkodva így, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom.”

Sorstalanságot (1975) nem a Nobel-díj tette az egyik legfontosabb holokausztregénnyé, az írójának érdeme. Nem szokványos lágerregény ez, hanem létfilozófiai tantörténet. Ebben rokona a szovjet-orosz Varlam Salamov kolimai novelláinak is. Ezt Magyarországon eleinte kevesen vették észre és még kevesebben értékelték. Köztük volt Spiró György is, aki elsők között írt kritikát írt Kertész zavarba ejtő regényéről – 1983-ban (!):

„A »sorstalanság« jelenti egyfelől ama meggyőződést, hogy ha volt sorsuk az embereknek valaha (ez korántsem biztos, de esetleg feltehető), akkor ma nincs: külső erők rángatják halálra ítélt bábként. Másfelől még sincs végzet az ókori értelemben, s nem is lehetséges, mihelyt az isteneket – vagy az egy istent – önmagunkba helyezve szemléljük, nincs tehát kívülről megszabott sors egyáltalán, s abban, ami mindig időben zajló folyamatban történik, az összes szereplő bűnös, bármekkora is a botrány. S minthogy a botrány nem tör ki, aki nem élte át: nem hiszi, aki átélte: elfelejti, ez a botrány tart és tartani fog.”

2016-ban Spiró így magyarázta a regényt sokáig övező érdektelenséget és értetlenséget:

„Kellemetlen volt és maradt a Sorstalanság szemlélete, amelyhez hasonlóval csak Tadeusz Borowski – Kertész egyik kedvenc írója – rendelkezett, aki nem éppen népszerű a hazájában, másutt pedig ismeretlen. Az áldozatokat közreműködőnek, többé-kevésbé aktív kollaboránsnak ábrázolják. A gyilkosok normális emberek, akik jól szervezett, a társadalom széles rétegei által támogatott cselekményben vesznek részt. A bűn az emberrel antropológiailag vele jár, mégis érdemes bűnnek minősíteni. Ezt a szemléletet nem lehet felhasználni politikailag. A lelkek a XX. századi megpróbáltatások után, a mai távlatnélküliségben giccsre áhítoznak. Ki magyar giccsre, ki zsidó giccsre, lehet sorolni. A lelkek vezérre vágynak és kvázi-vallásokba menekülnek, legyenek azok konzervatív-soviniszta vagy liberális-humanista meggondolatlan törmelékek.”




Megosztom másokkal


Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság