A környezetszennyezés feltárására és a környezetvédő mozgalmakra mindig dühödten reagálnak a diktatúrák. A nagy hatalmú vállalatok sem szeretik, ha civilek legyeskednek a profitszivattyúik körül. Ha a korrupt és brutális politikai hatalom szövetségre lép a gátlástalan multival még nagyobb a baj. Ott fű nem terem. Ez történt Nigériában is. A katonai rezsim és a Shell olajcég összeborulása nyomán egy nép, az ogonik élete került veszélybe. Az iparszerű környezetpusztításra Ken Saro-Wiwa (1941–1995) és erőszakmentes mozgalma hívta fel a világ figyelmét. Az írót és hét társát koncepciós perben gyilkolták meg. A kivégzések nyomán támadt nemzetközi felháborodás ugyan hozzájárult a junta vesztéhez, de az ogonik földjén még ma sem lehet egészségesen élni.

Nigéria a világ egyik legnagyobb kőolaj-kitermelő országa, és minden bizonnyal évtizedeken át az egyik legnagyobb profitrátával működhettek itt olajcégek, jelesül a Shell. Nem csak a nyersanyagkészletek kedvező elhelyezkedése vagy az olcsó munkaerő miatt, hanem leginkább azért, mert még a legelemibb környezetvédelmi beruházásokra sem kellett költeni. Igaz, baksist azért kellett fizetnie a rezsim katonai vezetőinek, de nyilván megérte, mert a kitermelés zavartalansága meg a monopol helyzet biztosítva volt, és a részvényesek is elégedettek lehettek.

Nem úgy a helyiek, a Niger folyó deltájában élő ogoni nép. A földjüket, a vizeket tönkretették, a „szivárgások”, műszaki katasztrófák következtében olykor szó szerint térdig ért a nyersolaj. De ez a központi kormányzatot picit sem izgatta, míg a titkos svájci számlák szépen hízhattak. A helyiek nemhogy visszakaptak volna valamit a búsás bevételekből, nekik egyedül csak a környezeti ártalmak „jutottak”. És ahogy ez már lenni szokott a központi állam, nem a környezetkárosítókkal és korrupt cimboráikkal szemben lépett fel határozottan, hanem azokkal, történetesen „civilekkel” szemben, akik a helyzetet nem voltak hajlandók elfogadni, és megszervezték az ogoni nép erőszakmentes ellenállását.

Amikor a Shell újabb vezetéket épített, a világ már tudott arról, mi történik az ogonikkal. Ken Saro-Wiwa író leplezte le a nagyhatalmú multi és a katonai rezsim perverz románcát. Könyve nagy siker volt Angliában, ahova  kénytelen volt odamenekülni családjával együtt. De az új vezeték építése nyomán kibontakozó ellenállás visszahúzta őt hazájába. A népmozgalmat 1993-ban kegyetlenül leverték, ezreket gyilkoltak meg.

Ken Saro-Wiwát is letartóztatták, perbe fogták, elítélték és hét társával együtt kivégezték őt. Mindenki tudta, hogy az „ogoni nyolcak” pere koncepciós, ezt évekkel később a lefizetett „koronatanúk” is bevallották. Később a halálos ítéleteket kirovó vérbírót mégis érdemei elismeréseként az ország főbírójának nevezték ki. Két éve vonult nyugdíjba.

Saro-Wiwa mozgalmának ugyan sikerült megegyezni a Shell-lel, és 15,5 millió dolláros kártérítést kaptak az áldozatok családjai, de az ENSZ egy 2011-es jelentése szerint ogonik földje még most is súlyosan szennyezett. Ha rendesen nekilátnának a kármentesítésnek, 30 évbe is beletelne, mire egészségre ártalmatlan állapotok lehetnének újra. De eddig nem láttak neki a munkának.