PETÍCIÓ Legyen megfizethető a telefonálás a hazai börtönökben! - Írd alá a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport (FECSKE) petícióját

Emberi jogi kalendárium

November 25.

November 25.: Povl Bang-Jensen rejtélyes halála (1959)

Povl Bang-Jensen dán politikust és diplomatát, a háború alatti antifasisztát és 1958-ig az ENSZ munkatársát halva találták Long Island-i otthonához közel. Jobb oldali halántékán golyó ütötte lyuk, zsebében búcsúlevél családjához. A rendőrség szerint öngyilkosság történt. Bang-Jensen balkezes volt, és korábban arról nyilatkozott, hogy nem áll szándékában megölni magát. Ő volt az 1956-os forradalom eltiprását kivizsgáló ENSZ-különbizottság motorja.

Mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagjai vétójoggal rendelkeznek, semmi értelme nem lett volna az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtásának ügyét a BT elé vinni. Hiszen ott ült a Szovjetunió képviselője is, éppen azé az országé, amelyiknek tankjai eltiporták a forradalmat, és megszállva tartották országunkat.

Az ENSZ Közgyűlése viszont többségi határozattal 1957. január 10-én megszavazta, hogy öt főből álló különbizottság vizsgálja ki a forradalom eseményeit, a szovjet katonai beavatkozást, Kádár illegitim ellenkormányának hatalomra kerülését és ténykedését, ezen belül a megtorlást.

Az ENSZ első éveiben erősen amerikai befolyás alatt állt, idővel azonban a szovjetek is „felfedezték” a „világszervezetben lévő lehetőségeket”, így az egyszerre a hidegháború és az enyhülés, a konfrontáció és az együttműködés terepévé vált. Egyre inkább nagyhatalmi érdekek alakították a napirendet vagy inkább műsorrendet. Mert több diplomáciai színjáték futott itt párhuzamosan, ahol a szereplők valóságos érdekeit megpróbálták elleplezni a közönség előtt. A „magyar ügyet” is ilyen környezetben vizsgálták.

Ehhez képest a Különbizottság eleinte értékes munkát végzett. 1957 nyarán kiadott első jelentésük hibái dacára az első hiteles leírása a forradalomnak.

Az „ötösbizottság” elnöke Alsing Andersen dán parlamenti képviselő volt, első titkárává, az operatív munkát végző stáb vezetőjéé William M. Jordant, az ENSZ politikai és biztonsági tanácsi ügyekkel foglakozó osztályának amerikai vezetőjét nevezték ki. A testület másodtitkára pedig Povl Bang-Jensen (1909–1959) dán diplomata lett.

Ő már a háború idején az emigráns, antifasiszta dán kormánynak dolgozott, majd az indulástól kezdve az ENSZ-nél töltött be tekintélyes pozíciókat. Bár jó kapcsolatban állt hazája politikusaival, nem országa megbízottja volt, hanem a világszervezet alkalmazottja. A különbizottságnak ez a jogász lett a motorja. Egy kis ország polgáraként, akinek meghatározó élménye volt a második világháború, átérezte a magyarok szabadságvágyát, és személyes ügyévé tette „az ENSZ magyar ügyét”.

Egyik legfontosabb munkatársa Bang-Jensennek Héderváry Klára volt, ő a bizottság asszisztenseként az anyaggyűjtést irányította. 111 embert hallgattak meg a világ számos pontján, többségüket Ausztriában. 81 közülük anonimitást kért, mert attól tartottak, hogy őket vagy családtagjukat retorziók érhetik. Ez a félelem nem volt alaptalan. Több embert végeztek ki Magyarországon, akiket részben „az ENSZ-nek történő kémkedéssel” is vádoltak, így például Török Istvánt és Lenz Istvánt. Többeket elítéltek és/vagy beszervezte őket az állambiztonság.

Magyarország egyébként 1955 december óta tagja volt a világszervezetnek. Az ENSZ határozata felszólította Moszkvát és Budapestet, hogy működjön együtt a Különbizottsággal. De ez nem zavarta Kádárékat abban, hogy közönséges bűnözőknek, sőt annál is elvetemültebbeknek, kémeknek és hazaárulóknak tekintsék az ENSZ magyar tanúit – derül ki Nagy András Halálos együttérzés c. könyvéből.

Bang-Jensen személyesen garantálta a tanúskodóknak a névtelenséget. Ezért az ő névsoruk csak nála volt meg. Az ENSZ viszont egy idő után azt akarta, hogy a dokumentáció hozzá kerüljön át. A másodtitkár hosszú huzakodás után is elutasította ezt, mert attól tartott, hogy az ENSZ-től a szovjetekhez jutnának az érzékeny és veszélyes személyes adatok. Végül abban állapodott meg munkaadójával, hogy közösen fogják elégetni a New York-i ENSZ-központ tetején. Ez meg is történt.

Csakhogy a biztonság kedvéért Bang-Jensen korábban otthonában elégette a listát. Ekkor már igen feszült volt a kapcsolata főnökeivel, mert meggyőződésévé vált, hogy a szovjetek befolyása alatt állnak. Így látta az ENSZ főtitkárát, a svéd Dag Hammarskjöldöt is. Furcsa fintora a sorsnak, hogy bár 1953-ban őt valóban szovjet jóváhagyással választották meg, majd 1957-ben újjá főtitkárnak, később Hammarskjöld is összeütközésbe került Moszkvával, ugyanis békefenntartókat küldött Kongóba, és az ő halálának is – egy repülőgép-szerencsétlenség során veszítette életét a mai Zambiában – vannak nehezen magyarázható körülményei.

Az ötgyerekes Bang Jensen már 1957-ban nagyon rossz lelki állapotban volt. Legalábbis sok kollégája és főnökei monomániásnak és kommunikációképtelennek látták. Felesége kérésére levelet írt, amelyben kijelentette:

„soha nem követek el öngyilkosságot, semmiféle körülmények között, ez teljesen ellentmondana egész természetemnek és vallásos meggyőződésemnek”. És két évvel a tragikus nap előtt azt is leszögezte: „ha saját kézírásommal bármiféle, ennek ellentmondó feljegyzést találnának, az hamisítvány”.

A levélben leírt egyik fogadalmát biztosan betartotta: nem hátrált meg, és magyar védencei névtelensége érdekében vállalta a konfliktusokat. Ennek köszönhetően 1958 nyarán kirúgták az ENSZ-től. Még javában folyt munkaügyi pere, amikor halva találták. Valószínűleg 1959. október 25-én halt meg, azon a napon, amikor az ENSZ Közgyűlés újra tárgyalt a „magyar ügyről”. Hogy mekkora jelentősége volt ennek akkor már, jelzi, hogy csak a 74. napirendi pontként vették tárgysorozatba.

Nagy Imréék kivégzése után tartott 80. ülésével igazából a Különbizottság is gyakorlatilag már 1958 júliusában beszüntette tevékenységét. Az új-zélandi Sir Leslie Munrót még kinevezték ugyan különmegbízottnak, de a „magyar ügy” Kádár és Hruscsov örömére kezdett elhalni az ENSZ-ben, és – egy hidegháborús játszma keretében – amerikai javaslatra 1962. december 20-án végleg lekerült a napirendről.

Bang-Jensen halálának körülményeit számos utólagos vizsgálat igyekezett tisztázni, sikertelenül. A holttestet nagyon gyorsan elhamvasztották, az ellentmondásokon pedig hamar átlendült a rendőrség. A sajtó viszont politikai gyilkosságot orrontott. Az amerikai, dán és ausztrál törvényhozások bizottságokat rendeltek ki, de nem sokra jutottak. Csak annyira, hogy a dán jogász halála valószínűleg

„inkább gyilkosság, mint öngyilkosság” volt – mint jelentette azt Ausztrália washingtoni nagykövetsége Canberrának 1961-ben.




Megosztom másokkal


Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság