Szabadság, egyenlőség, testvériség. Nyugati világ, szovjet világ, harmadik világ. Emberi jogok első generációja, második generációja és harmadik generációja. Karel Vasak jogtudós arra tett kísérletet, hogy célzatuk és születési körülményeik alapján osztályozza az emberi jogokat. Szellemes megoldást talált, még ha nem is hibátlant.

‌‌

A francia Karel Vasak (1929–2015) eredetileg csehszlovák állampolgárnak és Karel Vašáknak született. Tehetséges diákként került ki Nyugatra, és a csehszlovák kommunisták Moszkvából elrendelt puccsa után döntött úgy, hogy ott marad Franciaországban.

Nem akárki lehetett már fiatalon sem, mert 1950 őszén még a Magyar Szó is foglalkozott rendőrségi ügyével. A sztálinista L’Humanité hírét vették át. Rövid időre őrizetbe vette a francia rendőrség mint veszélyes kommunista emigránst, de miután tisztázta magát, bocsánatot kértek és elengedték. Mindebből a magyar és francia kommunista lap azt a következtetést vonta le, hogy az egyetemista nyilvánvalóan titoista és fasiszta, aki már a német megszállás előtt „jóval” rendőrségi besúgó volt. Karel Vašák 10 éves volt a nácik bevonulásakor…

Furcsa időket éltünk akkoriban is, és noha a nyakra-főre használt fake news kifejezésre még nem lehetett ráunni, érdemes felidézni, hogy működött az akkori „tömegtájékoztatás” is, amely után egyesek nosztalgiáznak egyesek.

Mindenesetre tán ezeknek az élményeknek köszönhetően Vasak az emberi jogok elismert teoretikusa lesz. Tanít, ír és az Európa Tanácsnál dolgozik különféle megbízatásokban. Előbb az Emberi Jogok Nemzetközi Intézetének lesz a főtitkára Strasbourgban 1980-ig, utóbb az UNESCO és WTO jogi tanácsadójaként dolgozik.

1982-ben publikálja fő művét, az Emberi jogok nemzetközi dimenziói c. monográfiát. Ebben bontja ki, amit már 1977 novemberében felvetett az UNESCO lapjában, az emberi jogok osztályozását. Három nemzedéket különít el közöttük. Szerinte az első generációs emberi jogok a szabadságot biztosítják, a második nemzedéket az egyenlőség igénye teremtette meg, míg a harmadikat a testvériség, más néven a szolidaritás. Vagyis mindhármat a francia forradalom jelszavából, eszméiből vezeti le.

A szellemes felosztására máig sokan hivatkoznak. Sőt mostanában már negyedik generációs jogokról is beszélnek, amelyeket döntően az infokommunikációs és a biotechnológia fejlődése teremtett meg. De még nem teljesen világos, hogy például a digitális létezés joga mennyiben jelent merőben újat a „régi” emberi jogokhoz képest. Ahogy az sem, hogy például az egészséges környezethez való jog, amelyet Vasak még a harmadik generációshoz sorolt, most miért szerepel újabban a negyedikben.

Az osztályozó munkáján túl Vasakot mint a harmadik generációs emberi jogok azonosítóját szokás emlegetni. „Az igény az új jogokra” elsősorban az ún. „harmadik világban”, a gyarmati függéstől frissen szabadult „fejlődő”, „el nem kötelezett” országokban jelentkezett. (Érdekes az is, hogy míg az első generációs emberi jogok, a politikai és polgári jogok leginkább a nyugati országoknak, a második generációsok, a gazdasági, szociális és kulturális jogok a „létező szocializmus” államainak voltak fontosak.)

Vasak „szolidaritási jogoknak” is nevezi ezt az új csoportot. A katalógus ma sem zárult le. De Sulyok Gábor egyetemi tanár szerint a leggyakrabban a békéhez való jogot, az egészséges környezethez való jogot, a fejlődéshez való jogot, az emberiség közös örökségéből való részesedés jogát, illetve a kommunikációhoz, a különbözőséghez és a humanitárius segélyhez való jogot szokás ide sorolni.

Nem csak e jogcsoport viszonylagos fiatalsága (40–50 éve beszélünk róluk), de esetenként homályossága is hozzájárul ahhoz, hogy általános emberi jogi egyezmények még nem rögzítik a harmadik generációs emberi jogokat. Szerencsére azonban az első és második generációs emberi jogi katalógusok tematikus érintkezést mutatnak velük, ezért például az egészséges környezethez vagy a békéhez való jognak mégiscsak van már nemzetközi védelmi rendszere és esetjoga, tehát adott esetben ezek a jogok kikényszeríthetők. Az Emberi Jogok Európai Egyezményében például egyetlen harmadik generációs emberi jog sem szerepel, a strasbourgi bíróság mégis több környezetvédelmi ügyben állapította meg államok felelősségét.

A harmadik generációs emberi jogokat védő regionális egyezmények közül az Ember és Népek Jogainak Afrikai Kartáját lehet kiemelni. Annak alkalmazása és alkalmazhatatlansága azonban legalább annyi negatív példát mutat, mint amennyi pozitívot. Kritikusai szerint „a szolidaritási jogokkal” leginkább az a gond, hogy túlságosan „puhák”, tartalmi bizonytalanságaik miatt a sarkos, formális eljárásokhoz nehezen illeszthetők. Sokszor nem tudni pontosan kik e jogok alanyai (az egyének vagy közösségek), ahogyan azt sem, kik a