1960-ban e napon hozta meg első ítéletét az Emberi Jogok Európai Bírósága, közismert nevén a strasbourgi bíróság. Ez az első végig vitt ügy nem is akármilyen volt. Egy terroristagyanús IRA-szimpatizánst tartóztattak le az ír hatóságok – elővigyázatosságból, de alapos gyanú és főleg bizonyíték nélkül.

‌‌

A strasbourgi (európai) jogvédelmi mechanizmus az indulás idején jelentősen eltért a maitól. Abban nem, hogy akkor is egyéni panaszra indulhatott eljárás. És abban sem, hogy akkor is kétszintű pereskedésre volt lehetőség. De abban már különbözött a maitól, hogy az első szint csak kvázi-bírói fórum volt, és itt az Emberi Jogok Európai Bizottsága döntött. S csak a második szint minősült tisztán bírósági jellegűnek. Oda eleinte csak elvétve kerültek fel az ügyek, és az Emberi Jogok Európai Bírósága akkor még nem is ülésezett folyamatosan. A bíróság tagjait 1959-ben választotta meg az Európa Tanács Konzultatív Közgyűlése. A bíróság első elnöke a nagyszerű René Cassin volt, a bizottságé pedig a szintén szakavatott Humphrey Waldock.

Gerard Richard Lawless erősen szimpatizált az ír egységért fegyverrel harcoló illegális paramilitáris szervezettel, az Ír Köztársasági Hadsereggel, az IRA-val, sőt egy ideig tagja is volt annak. Emiatt korábban rövid börtönbüntetést is kapott. A 21 éves kőművest ezek után 1957. július 11-én tartóztatták fel az ír hatóságok, amikor Angliába kívánt utazni. 13-án határozatlan idejű őrizetbe helyzeték egy katonai felügyeletű őrizeti helyen.

Többször felajánlották neki, hogy szabadon engedik, ha vállalja, hogy a jövőben megfelelő magatartást fog tanúsítani, de ezt visszautasította. Végül december 10-én nyilatkozott, hogy tartózkodni fog a törvénysértéstől, és másnap szabadlábra helyezték.

Ezek után próbálta meg öthónapos őrizetét hazai bíróság előtt megtámadni. Az ír hatóságok a rendkívüli állapotra vonatkozó, háborús törvényre hivatkoztak, amely megengedte, hogy „különleges helyzetben” alapos gyanú ellenére, pusztán biztonsági megfontolásból őrizetbe vehessenek veszélyesnek tartott személyeket. Márpedig az IRA megélénkülő fegyveres akciói nyomán – érveltek a kormányszervek – nyilvánvalóan nem vitatható, hogy a rendkívüli állapot során szükség lehet a szabadságjogok korlátozására. Lawless kimerített minden hazai jogorvoslati lehetőséget, és ezek után fordult az akkor induló strasbourgi bírósághoz.

Egyáltalán nem volt biztos, hogy első strasbourgi döntés majd bármiben is a panaszosnak fog igazat adni. Nem csak azért, mert Lawlesst már elítélték az IRA-val fenntartott kapcsolata miatt, és fegyverrejtegetésen is tetten érték, hanem azért is, mert az Emberi Jogok Európai Egyezménye sem fogalmazott egyértelműen arról, mikor jogsértő és mikor jogszerű az őrizet.

Az Emberi Jogok Európai Bizottsága azonban elutasította az ír kormány érvelését, amely az egyezménynek arra a fordulatára hivatkozott, miszerint konkrét bűncselekménnyel kapcsolatos gyanú nélkül is jogszerű volt a Lawless szabadságának elvonása.

Előbb a Bizottság 1960. november 14-én, majd később, 1961. július 1-én másodfokon a Bíróság is kifejtette: egy ilyen értelmezés oda vezetne, hogy bárkit előzetes letartóztatásba lehetne helyezni, akivel kapcsolatban felmerül az a gyanú, hogy bűncselekmény elkövetését tervezi, ezért a fordulatot együtt kell értelmezni az előtte lévővel. Vagyis általában csak akkor lehet jogszerű a fogva tartás, ha annak az a célja, hogy az érintettet valamely elkövetett bűncselekmény gyanúja kapcsán az illetékes hatóság elé állítsák.

Ezzel együtt Strasbourg nem vitatta el azt a jogát Írországnak, hogy a rendkívüli állapot során őrizetben tarthatta Lawlesst. Vagyis az egyedi panasz ugyan elbukott, de a strasbourgi bíróságnak mégis sikerült értelmezéssel helyre tennie egy az egyezmény szövegében lévő ellentmondást. Lawlesst ez kevéssé vigasztalhatta, mégis fontos lépés volt ez az európai emberek szabadságának intézményes védelmében.