A jogállami szabályozás elemi követelménye, hogy maguk a normák megismerhetőkké váljanak, ne rejtsék el őket a polgárok elől. A cenzúra nyilvánvalóan csak különleges helyzetekben indokolható, de a publikálás, a véleménynyilvánítás előzetes vagy utólagos kontrollját lehetővé tevő normák eltitkolása eleve megakadályozza a jogkövetést, illetve a hatalom bújócskázása módot biztosít az önkényeskedésre.

A pápai hivatal által összeállított tiltott kiadványok jegyzékének, az Index librorum prohibitorumnak első hivatalos változatát 1559-ben adták ki. Ekkor már évek óta élt az a rendelet, amely az inkvizíció előzetes engedélyéhez kötötte a könyvek kiadását. A könyvnyomtatás és a reformáció terjedése azonban igencsak lerontotta a szabályozás hatékonyságát, a protestánsok magasról tettek a pápai regulákra. Ők saját cenzúrát működtettek.

Azért a katolikus országokban nagyon is számított az Index. Galilei fő művét például tiltott könyvnek nyilvánították, és egészen 1820-ig Indexen is tartották.

Az eredeti Indexet a tridenti zsinat hamar átdolgoztatta, s bővítette, az új listát IV. Piusz pápa 1564. március 24-én a Dominici gregis custodiae Domino kezdetű pápai bullával tette közzé. Ez a bővített változat a jegyzékek előtt közölte az indexre tétel szabályait. Fontos különbség volt ez a korábbiakhoz képest, mert legalább ismertté váltak a játékszabályok. Nehéz dolog ugyanis a zsákba futás, különösen akkor, ha nem tudjuk, merre szabad, merre pedig tilos.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020