44 éve alakult meg a nemzetközi Helsinki-mozgalom első civil szervezete, a Moszkvai Helsinki Csoport. A brezsnyevi szovjet diktatúra mindent elkövetett, hogy elhallgattassa az emberi jogok valódi hőseit, bebörtönözte, száműzte őket. De nem ők adták fel, a szovjet rendszer dőlt össze.

(Hangos változat, podcast itt.)

A második világháborút Európában a Helsinki Záróokmány aláírása (1975) zárta le véglegesen, az utána kialakult status quót pedig ugyanez a nemzetközi egyezmény rögzítette. A szovjet vezetés mindezt óriási sikernek tekintette a hidegháborús vetélkedésben. A legtöbben úgy vélték, hogy joggal. De nem gondolta így néhány szovjet értelmiségi. Ők a dokumentum szövegének sajtómegjelenése után (ne felejtsük, akkoriban szinte titkosnak számítottak az ilyesfajta egyezmények) fejükbe vették, számon kérik országuk vezetőin azokat az emberi jogokat, amelyek biztosítására kötelezettséget vállaltak Helsinkiben.

A dolog váratlanságára jellemző, hogy erre még Nyugaton sem számítottak, és a szovjet jogvédők tevékenysége csak letartóztatásuk után kapott valódi publicitást meg támogatást. A kezdeményezés jelentőségét pedig az mutatta, amekkora dühvel reagált rá a pártállam. A társaság tagjaira 1982-ig összesen 60 év börtönt és 40 év száműzetést szabtak ki. Különösen veszélyesnek tartották őket, mivel a Moszkvai Helsinki Csoport (MHCS) tagjai – szemben a korábbiakkal – nyíltan, névvel vállalták jogvédői szerepüket, amelyet a tételes jog keretei között végeztek. Emellett kezdetektől fogva törekedtek a jogsértések teljes körű és objektív dokumentálására, számos közlemény és tiltakozás mellett hat év alatt 195 jelentést készítettek különféle emberi jogi visszaélésekről. Ráadásul nem tekintették „belügynek” a szabadságjogok eltiprását, kapcsolatokat építették ki kelet-európai ellenzékiekkel és a sajtón keresztül a nyugati közvéleménnyel.

Az akkor 51 éves moszkvai fizikus, Jurij Orlov vezetésével megalakult csoportosulás éppen 44 éve, 1976. május 12-én jelentette be céljait. A sajtókonferenciát ugyan Andrej Szaharov akadémikus, a szovjet hidrogénbomba atyja hívta össze, aki egy évvel korábban kapott Nobel-békedíjat, de ő maga – bár céljaikkal egyetértett és élete végéig támogatta a csoportot – nem lett tagja a szervezetnek. Felesége, Jelena Bonner viszont a 11 alapítóhoz tartozott.

Ma részben ugyanezek a nagyszerű és bátor emberek küzdenek Putyin illiberális rezsimjével, amely álnokul nemzeti érdekekre hivatkozva korlátozza a szabadságjogokat, és a nép ellenségeinek kiálltja ki a jogvédőket. Minket nem lehet megtéveszteni: ahogyan régen, úgy a Magyar Helsinki Bizottságnak ma is követendő példát mutatnak az emberi jogok orosz heroldjai.