Emberi jogi kalendárium

június 18.

Június 18.: Jelena Bonner halála (2011)

Jelena Bonnert (1923–2011) leginkább mint Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikus feleségét és harcostársát ismeri a világ. Voltaképpen igazságtalanság ez, mert Bonnernek saját jogon is helye van a XX. századi emberi jogi harcosok panteonjában.

0618_bonner_2.jpg

A sztálini tisztogatások alatt kitelepítették családját. A háború alatt nővérként dolgozott a fronton, kétszer is megsebesült. Utána gyerekorvosként diplomázott és praktizált.

Fokozatosan jutott el a hibák bírálatától a rendszerellenességig, akárcsak második férje, Szaharov akadémikus is. Az 1968-as csehszlovákiai bevonulást nem tudta elfogadni, azután nyíltan szembefordult az emberellenes szovjet rezsimmel. 1976-ban egyik alapítója lett a nemzetközi Helsinki-mozgalom első civil szervezetének, a nagyszerű Moszkvai Helsinki Csoportnak.

Miután a világhírű férjét száműzték, mert nyilvánosan tiltakozott az afganisztáni bevonulás ellen, azután számára egyes-egyedül Bonner jelentette a kapcsolatot a külvilággal. Az asszony Moszkva és a zárt város, Gorkij között pendlizett, hozta-vitte az üzeneteket, híreket, férje írásait szállította. A hatóságok 1984-ben vették őrizetbe Bonnert, és őt is száműzték Gorkijba. Csak a házaspár éhségsztrájkja kényszerítette ki, hogy az asszonyt szívműtétre kiengedjék Amerikába. Gorbacsov döntése és a csernobili katasztrófa nyomán kibontakozó politikai fordulatnak köszönhetően 1986 végén térhettek vissza Moszkvába. Volt néhány boldog évük férje 1989-es haláláig.

Bonner azután is aktív maradt. A Szovjetuniós összeomlása után elítélte az orosz hadsereg csecsenföldi népirtását. Az orosz demokratikus átmenet elbukása nyomán pedig az egyik első és leghangosabb bírálója lett Putyin förtelmes rezsimjének.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019 




Megosztom másokkal


Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság