A világhírű orientalista, Vámbéry Ármin egyetlen gyermeke a szökőnapon látta meg a napvilágot. Balszerencséjére így csak négyévente ünnepelhette születését. Vámbéry Rusztemnek (1872–1948) mint ügyvédnek, jogtudósnak és demokratának mindenképpen szerepelnie kell Emberi jogi kalendáriumunkban.

Pedig nem volt népfi. Éppen ellenkezőleg, – mint ahogy méltatója, Szász Zoltán írja róla – „igazi elitlény” volt, aki „a tehetség, a kultúra és a planetáris láthatár kincsét kapta szinte már születési örökségül”. Teljes joggal mondhatták inkább kozmopolitának vagy gentlemannek, aki fölényesen túllép a világ parlagiságán. (Ez a gyerekkorban készült portré is elárul valamit talán karakteréről.) Régi vágású volt, való igaz, de modern gondolkodású magyar polgár – ezt már Valuch Tibor történész írja róla.

Vámbéry Rusztem életét a jogtudomány, a politika és a publicisztika háromszögében éli le. 24 évesen szerez ügyvédi oklevelet, majd az igazságügyi tárca törvény-előkészítő osztályához kerül, aztán rövid időre bíró lesz, és a budapesti jogi kar tanárának nevezik ki. Polgári radikálisként az őszirózsás forradalom cselekvő részese, tagja a Nemzeti Tanácsnak. 1920-ban az ellenforradalmi kurzus megfosztja katedrájától, noha nemzetközileg elismert kriminológus és közkedvelt előadó.

Ügyvédi irodát nyit, s mint a „szegények ügyvédje” válik széles körben ismertté. Leghíresebb perei a politikai véleménynyilvánításhoz és a szólásszabadság ügyéhez kapcsolódnak. Ő a védőügyvédje Rákosi Mátyásnak a második bűnperében. De védencei között ott van József Attila is. Vámbéry szerint „minden szabadságjognak sarkpontja és végső forrása a véleménynek és véleménynyilvánításnak a sajtó szabadsága”. Anélkül „a demokrácia minden egyéb intézménye: választójog, esküdtszék, önkormányzat csak üres szólam”. Mint láthatjuk, a szabadságot és demokráciát egymásból következő értékeknek tekintette. És így viszonyult a jogállami intézményekhez is.

Úgy találta, hogy a szabadság többet, mást jelent a kényszer vagy a szükségszerűség hiányánál. A társadalmi szabadság elsősorban az egyéni képességek kifejtésének esélyegyenlősége, a politikai szabadság pedig lehetőség az egyénnek szabad akarata és véleménye kinyilvánítására. Az egyéni szabadságjogok legigazságosabb és leghatékonyabb korlátjának a demokratikus jogállam intézményeit és mechanizmusait tartotta. A demokráciának csak az egyik alapjellemzője a többségi elv, ám a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása ugyanolyan fontos.

Bár türelme és munkakedve elnyűhetetlennek látszott, a ’30-as évek végének fasizálódó közhangulata őt is emigrációba kényszerítette. New Yorkban telepedett le. Ott sem hagyott fel az írással és a demokratikus Magyarország eszméjének szolgálatával. Realista volt ugyan, de hitt a változásban, a fejlődésben. 1947-ben elvállalta a washingtoni magyar követség vezetését, félév után azonban – látva a kommunisták brutális módszereit hazájában – lemondott. Újabb félév telik el, és szülőföldjétől messze mint menekült meg nem értett „elitlény” távozik el a földi létből.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020