1975-ben ezen a napon kezdték el tárgyalni a XX. század egyik legnagyobb jelentőségű jogvédőjének, Szergej Adamovics Kovaljovnak (1930–2021) a bűnperét. Akkor már egy éve le volt tartóztatva és kilenc évig nem szabadulhatott még.

A szovjet rendszerellenzéket két gyökeresen új vonás jellemezte már a 1960-as évek óta. Ezek ma is világszerte irányadóak a civil jogvédők számára. Egyrészről a jogállami megoldások követelése, amibe az is beletartozott, hogy a „szovjet disszidensek” nem csak kívánatosnak, de természetesnek, magától értetődőnek, elvitathatatlannak is tekintették a szabadságjogok intézményes garanciáit még egy olyan rendszerben is, amely egyenesen államcélnak tekintette az önkényes hatalomgyakorlást. Másrészről fontos újítás volt az is, hogy demonstratívan, a nevüket vállalva álltak ki az ügyük mellett. Tehát nem névtelenül vagy konspirálva küzdöttek a jogokért, hanem nyíltan, minden következményével együtt felvállalták a harcot. Hihetetlenül bátor emberek voltak. Börtönt, kényszermunkát és száműzetést is vállaltak elveikért és a „jogszerű tiltakozás jogáért”.

Közéjük tartozott Szergej Adamovics Kovaljov (1930–2021) biológus is. Ő akkor már nemzetközileg is ismert ellenzéki jogvédőnek számított, amikor 1974. december 27-én idézésre bement a KGB-központba, ahol rögtön letartóztatták és a hírhedett Lefortovo börtönbe vitték, majd Vilniusba szállították át. Noha ott lett volna a helye, hát ezért nem találhatjuk a Moszkvai Helsinki Csoport 1976-os alapítói között. Igazoltan volt távol: be volt börtönözve.

„Szovjetellenes propagandával és agitációval” vádolták Kovaljovot. Az volt a bűne, hogy az Emberi Jogok Védelme Akciócsoport tagjaként dokumentálta és nyilvánosságra hozta a jogsértéseket a Szovjetunióban. Szamizdatban kinyomtatott jelentéseiket (A hétköznapok krónikája) eljuttatták az ENSZ emberi jogi bizottságához is, 1974 tavaszán pedig sajtótájékoztatót tartottak külföldi újságíróknak a fertelmes szovjet állapotokról.

Kovaljov nem volt hajlandó segíteni a nyomozást, mert úgy állt a kérdéshez, hogy szólásszabadság és a szervezkedési jog olyan alapjog, amelyet a szovjet alkotmány is garantál. A kihallgatásai során a KGB-s tiszt elsősorban veszélyes politikai tevékenységnek akarta beállítani Kovaljovék tényfeltáró munkáját, amire hősünk riposztja az volt: jogvédő tevékenységét a hatalom éppenséggel az üldözés révén avatja politikai tevékenységgé.

Kovaljov vilniusi pere 1975. december 9-én kezdődött, éppen azon a napon, amikor barátjának, Andrej Szaharovnak átadták volna a Nobel-békedíjat, már ha a szovjet pártállam engedélyezte volna a kiutazását. Nem engedélyezte. Ahogyan azt sem engedték meg neki, hogy legalább közönségként részt vehessen Kovaljov perén. Hősünknek nem lehetett védője, nem juthatott jogszabályokhoz és a tárgyalás előtt egy kamrában tartották, aminek a szellőzése csak egy kulcslyuk volt.

Ahogy maga a büntetőeljárás, úgy Kovaljov ítélete és az ítélet végrehajtása is jogtipró volt. Az öt év láger, az egy év börtön, amelyet „rossz magaviselete” miatt kapott, a három év kolimai száműzetés és az egy év vizsgálati fogság összesen 10 évet vett el életéből. Közben fiát és menyét is bebörtönözték, mert folytatták Szergej Kovaljov jogvédő tevékenységét.

Ő pedig szabadulása és visszatérése után sem „húzta meg magát”. A pártállam összeomlása után bekerült a parlamentbe, sőt az emberi jogi bizottság elnöke lett. Egy ideig afféle ombudsmannak számított, mígnem a Jelcin-féle vezetéssel is tengelyt akasztott, megbízatását visszavették tőle, miután feltárta az orosz fegyveres erők tömeges jogsértéseit Csecsenföldön.

Kedves barátunk haláláig a Moszkvai Helsinki Csoport oszlopos tagja maradt. Példaképe ő minden jogvédőnek.