„Amely társadalom arra kényszerítheti az ügyvédet, hogy gondolatait és érveit véka alá rejtse, az igazi jogvédőt nem termelhet ki, hanem csak görnyedt hátú, félénken suttogó tanácsadókat” – mondta Komarnicki Roman (1887–1973) a Budapesti Ügyvédi Kamara választmányi ülésén 1941. december 30-án. A hazai értelmiségi szakmák közül egyedül az ügyvédség tanúsított érdemleges ellenállást a zsidóellenes törvényekkel szemben.

Mint Kovács M. Mária pompás könyvéből tudható, néhány körzeti kamara kivételével az ügyvédi szervezetek 1938-tól kezdve lassították, akadályozták az antiszemita törvényi rendelkezések teljes körű érvényesítését. A jog emberei sok mindent elkövettek azért, hogy ezek az alapjogellenes szabályok legalább az ügyvédség körében ne zúzzák szét a jogegyenlőséget.

Ezt annál inkább értékelni kell, mert az orvosok és a mérnökök szervezetei nem csak eleget tettek a jogfosztó rendelkezéseknek, de sok mindenben rájuk is licitáltak, és a „fajvédelem” kíméletlen értelmiségi élcsapatainak számítottak.

Az ügyvédek többsége nem engedett az antiszemita közhangulatnak, majd egy ideig a törvényeknek sem. Már a numerus clausus ellen felemelték szavukat. Tulajdonképpen meglepőnek mondható, hogy éppen azon a szakértelmiségi területen, ahol a legnagyobb verseny folyt, és a zsidók arányát a legmagasabbnak mérték, a nem zsidó ügyvédek az állam segítségével mégsem akarták eltüntetni „riválisaikat”.

Az első zsidótörvény már korlátozta a zsidó ügyvédek működését, a második pedig megtiltotta, hogy szavazhassanak kamarai vezetőkre. A fajvédők ettől azt remélték, hogy a faji kvóták majd az ügyvédeknél is érvényesülhetnek. Az ügyvédség azonban másként állt ehhez.

Az első látványos gesztust a maga is ügyvéd Lázár Andor igazságügyi miniszter tette, amikor lemondott, miközben kormánya az első zsidótörvény parlamenti vitájára készült. Ennél is fontosabb volt, hogy a „keresztény” (nem zsidó) ügyvédek többsége nem lépett be a harcosan antiszemita, „a régi, megcsontosodott zsidó uralom” ellen acsargó Magyar Nemzeti Ügyvédek Egyesületébe (MÜNE). Viszont ellenszervezetet hozott létre Keresztény Ügyvédek Nemzeti Szövetsége (KÜNSZ) néven a fent említett Komarnicki Roman (vagy Komarniczki, sőt Komarniczky Román) és Vekerdy Géza vezetésével.

Így aztán területi kamarák vezetőségei többségében még a második zsidótörvény után is kisebbségben maradt a szélsőjobb. Ez annál fontosabb, mert a kamaráknak mentesíti joguk is volt, és ezzel 1941-ig messzemenően éltek is. Ennek következtében a zsidó ügyvédek többségének eleinte nem csökkent tragikusan a jövedelme. Kezdettől fogva mostoha helyzetben voltak viszont a visszacsatolt területeken dolgozók és az ügyvédjelöltek, rajtuk a kollegialitás se nagyon tudott segíteni.

A lengyel nemesi családból származó – egyébként fiatalon jeles hegymászónak számító – Komarnicki ügyvédkörökben nagy tekintélynek számított. A nemzetközi ügyvédunió elnöki posztját is betöltötte, és a fővárosi ügyvédi kamarának is főtitkára lett 1939-ben. Beiktatási beszédében a diszkrimináló zsidótörvényeket létrehozó „újszerű erkölcsi felfogásról” mint a nemzetünk számára „idegenről és befogadhatatlanról” emlékezett meg.

Kivételes gesztusként a kamarai választmányból kötelezően kizáratott zsidó tagokat ünnepi külsőségek mellett búcsúztatták a fővárosi ügyvéd kollégáik. A jegyzőkönyv szerint „pártállásra és világnézetre való különbség nélkül, viharos tapsokkal, helyenként pedig könnyes meghatottsággal hallgatta a közgyűlés” a leváltottak nevében búcsúzó Kadosa Marcellt.

A KÜNSZ három és fél évig sikeresen akadályozta az antiszemiták hatalomátvételét a kamarákban. 1942 elején azonban az antiszemita MÜNE a kormány segítségével a legtöbb helyen puccsal (azaz törvénysértően) mégiscsak átvette a vezetést. Bekövetkezett, amitől Komarnicki már 1941 decemberétől óvni igyekezett az ügyvédséget és az országot:

„a tisztán gazdasági kérdéseknek a kereszténységgel való állandó kapcsolatba hozatala kedvezőtlen visszahatással lehet, s rést üthet e legmagasabb rendű fogalomnak erkölcsi jellegén.”

A kormányszintű antiszemitizmus nem volt képes keresztény–zsidó alapon kettészakítani és szegregálni az ügyvédséget. És ez nem csak anyagi–gazdasági motívumokkal magyarázható, sokkal inkább az ügyvédek jogállami–erkölcsi alapállásából fakadt. Szép, követendő hagyomány.