Sötét, vesztes korszakokban csak ritkán teremnek sikeres politikusok. Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) sem kivétel. Felnőtt életében az ország egyik válságból a másikba tántorgott, és vele tántorgott mai hősünk is. Küldetéses ember volt, volt benne nagy adag elhivatottság, elegendő tehetség, de talán éppen ezek tették őt mint embert és politikust – olykor tragikusan, máskor komikusan, legtöbbször tragikomikusan – korlátolttá. Személyes bűnei és hibái sokáig akadályozták tisztánlátását. Valószínűleg kortársai túlértékelték őt, ő pedig magát, ezért csak élete utolsó éveiben talált magára.

A korábbi teátrális gesztusok igazán csak a háború utolsó éveiben nyertek értelmet, és addigra már Bajcsy-Zsilinszky is sokat tanult – s mivel mégsem volt kellően okos ember, többnyire a saját kárából.

Áchim András, a rivális nagygazda és parasztpolitikus 1911-es békéscsabai meggyilkolásától hosszú út vezetett az 1944-es sopronkőhidai bitófáig.

A második világháború idején a fajvédő, nemzeti radikális Bajcsy-Zsilinszky Endre már kisgazda politikus volt. Hitler- és németellenes, földosztáspárti népbarát. Politikájának irredenta, antiszemita és etnicista vonásai már korántsem annyira izzóak, mint korábban voltak. Szövetségeseket keres részben a polgári pártokban, másrészt a szociáldemokratákban. Megítélése sokat javul a baloldalon, még a kommunisták körében is.

Hevesen ostorozza az újvidéki és zsablyai pogromok felelőseit, megbüntetésüket követeli. Parlamenti interpellációja alatt felrobban a T. Ház, és a szélsőjobb zsidóbérencnek kiáltja ki. Egyenesen a miniszterelnöknél interveniál, amikor letartóztatják a Népszava újságíróit. Sőt még a röplapozó Schönherz Zoltán bírósági tárgyalásán is tanúskodik, ahogyan más kommunisták ügyében is eljár.

Az üldöztetés alatt igyekszik segíteni zsidó közszereplőknek (Hont Ferencnek, Békeffi Lászlónak, Zsolt Bélának és Radnóti Miklósnak) meg zsidó kisembereknek is. Bartha Ákos történész legalább 200-ra teszi azon esetek számát, amelyekben segítőként járt el. Bár semmit nem ront derekas kiállásán, de az erkölcs szempontjai mellett azért itt is vannak politikaiak.

A honvédelmi miniszternek azzal indokolja „kijáró” tevékenységét:

„minden egyes apró enyhítése egy-egy ember vagy család szenvedésének szegény árva magyar nemzetünk javára szóló egy-egy porszem. Mert egészen bizonyos: Magyarország sorsa két tényezétől függ. Egyik: mekkora erkölcsi, politikai, katonai erőt tudunk felmutatni magunk évezredes dunai hivatásának és függetlenségének szolgálatában. A másik: mennyire tudjuk igazolni a magyar emberséget az embertelenség és az elvadultság korszakában.”

Márpedig Bajcsy-Zsilinszkynek magának sikerül igazolni emberségét azok előtt is, akik korábban veszélyes vagy éppen súlytalan hőzöngőnek tekintették. Jól mutatja változó megítélését, hogy 1944-ben még Fenyő Miksa, az ország egyik legbölcsebb embere és a Magyar Gyáriparosok Szövetségének (GYOSZ) titkára is őrá mint a háború utáni ország leendő miniszterelnökére tekint. A szovjetek pedig ekkor már jövendő külügyminiszterként számolna vele.

A német bevonulás előtt a lehetséges magyar ellenállás vezéralakjának számít. De nem csak a magyarok, hanem a németek is ismerik. Így aztán már március 19-én reggel rátörnek lakásában. Az idősödő politikus Browningjából tüzet nyit rájuk. Géppisztolyos sorozatok érkeznek válaszul. Bajcsy-Zsilinszky két találat éri. A németek letartóztatják, a fogságban felvágja az ereit, de megmentik, s csak majd októberben adják ki a magyar hatóságoknak, akik éppen a kiugrási kísérlet napján engedik szabadon. Elkezdődik a nyilas uralom. A nyilasok személyes gyűlölettel viseltetnek az őket mélyen lenéző és személyesen sértegető Bajcsy-Zsilinszky ellen.

A bujkáló politikus felkérést kap, hogy vezesse a magyar ellenállást. Előbb elutasítja, majd elvállalja. Árulás következtében 1944. november 23-án hajnalban tartóztatják le a nyilasok a fűvészkerti rejtekhelyén feleségével együtt. Rögtön elkezdik kínvallatni, pofozzák, verik, gúzsba kötik és áramozzák a Nemzeti Számonkérő Szervezet naphegyi központjában. Az ellenállás ő általa felkért katonai vezetőit, Kiss Jánost, Tartsay Vilmost és Nagy Jenőt december 8-án a Margit körúti fogház udvarán akasztják fel. Őt azért nem, mert képviselői mentelmi joga egyelőre megvédi.

A szovjetek elől a még élő foglyokat Sopronkőhidára szállítják át a nyilasok. A lesoványodott Bajcsy-Zsilinszky tárgyalásáig magánelzárást kap. Nagyon hideg van, neki pedig nincsen meleg ruhája. Egyik rabtársa küld neki jégeralsót. De visszaküldi. A sétán így magyarázza fiatalabb rabtársának:

„Ugyan, édes fiam, ne komédiázzunk. Hát nem mindegy, hogy az ember náthás-e, amikor akasztják? Neked erre a trikógatyára még nagy szükséged lehet… Te még megúszhatod.”

A minden formai garanciát nélkülöző tárgyalást december 23-án zavarják le, reggel kilenckor kezdik, és délután kettőkor már ki is mondják a halálos ítéletet. Másnap hajnali ötkor Bárdosi Jenő evangélikus lelkész ment be hozzá. Az úrvacsoravétel után nem sokat beszélhettek, mert még délelőtt kivégezték Bajcsy-Zsilinszky Endrét.