Míg a parasztság és jobbágyság idővel jelentős változásokat élt meg a román fejedelemségekben, Havaselvén és Moldvában, addig a cigányokat sújtó rabszolgaság gyakorlatilag a XIX. század középéig változatlan intézmény maradt – szögezi le Viorel Achim román történész. A rabszolgaság három formában is tovább élt: a cigányok fejedelmi (állami), kolostori és bojári (magán) rabszolgák voltak.

A XIX. század elején jelentős politikai és gazdasági változások történtek a román területeken. 1821-ben véget ért a Porta által kinevezett fanarióta fejedelmek uralkodása, a fejedelemségek fokozatosan el kezdték távolodni az Oszmán Birodalomtól, Szentpétervár viszont az új úr szerepében lépett fel. A változékony geopolitikai helyzet nagyban meghatározta a politikai lehetőségeket, a román elit kulturális referenciái viszont egyre inkább a nyugatiak lettek.

Az alkotmányosság kezdeményei is megjelentek az addig keleties államszervezeti modellben és működésben. De jellemző módon az orosz megszállást vezető Pavel Kiszeljov tábornoktól kaptak „szervezeti szabályzatot”, egyfajta alkotmányt a Moldvai és Havaselvei Fejedelemségek.

Mindenesetre a török–tatár eredetű hagyományokkal szemben, amelyek nem láttak kivetnivalót a rabszolgaságban, amelybe belefért az embernek a személyes szabadságától való megfosztása, hadizsákmánynak és -ajándéknak tételezése is, megjelent az emberi és a polgári jogok eszméje is. Márpedig modern humanista alapozású politikai elvekkel nem fér össze a rabszolgaság. Ehhez képest a XIX. század elején uralkodó nézet a fejedelemségekben még a román modernizációt a rabszolgaság fenntartásával együtt kívánta megvalósítani. A hagyomány és a gazdasági érdek évtizedeken át akadályozta az abolicionista áttörést, a cigány rabszolgák felszabadítását.

Míg a század elején a külterjes állattartás és az extenzív növénytermesztés inkább munkaerőhiánnyal küszködött, hatalmas területek voltak megműveletlenek, addig a kapitalizálódó, piacra termelő mezőgazdaságnak már sokkal inkább terhelhető és hozzáértő munkaerőre lett szüksége. Az egyéni érdekeltség nélküli rabszolgák munkája egyre kevesebbet ért a szabad parasztokéhoz, de még a jobbágyok robotmunkájához képest is. Így aztán a gazdasági érdekek is mind kevésbé szóltak már a rabszolgaság mellett.

Az 1840–1850-es években az európai cigányságnak becslések szerint mintegy harmada élhetett a román fejedelemségek területén, mintegy 200–250 ezer ember, azaz a két ország összlakosságának 7%-a.

A fejedelemségekben párhuzamosan futott a rabszolga-felszabadítási folyamat, amely 1843-ban indult el Havaselvén. Ez az állami tulajdonú cigányok felszabadítását jelentette. Ez semmiféle anyagi veszteséggel nem járt az államnak. Egyszerűen kivették őket a Börtönök Felügyelőségének adónyilvántartásából, és átírták őket a polgáriba. Ezzel viszont megszűnt annak a lehetősége, hogy az állam, mondjuk, az egyháznak, kolostoroknak adományozza őket.

Ezután jött a többi rendelet. Moldvában 1855. december 22-én vált teljessé a felszabadítás, amikor az Államtanács a magántulajdonú cigányoknál is kimondta azt. Havaselvén pedig 1856. február 8–20. hirdették ki minden cigány felszabadulását. Az általános lelkesültsége jól mutatja, hogy a bojárok fele nem kérte az államtól a jog szerint neki járó megváltást.

A rabszolgaság megszüntetése felvezetése volt a robot 1864-es felszámolásának és az úrbéres jobbágy kisbirtokossá minősítésének. A cigányok és a jobbágyok alávetett helyzetének és kizsákmányolásának hasonlósága a kortársak számára is nyilvánvaló volt. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy a jobbágyok és a cigányok testvéri érzéseket tápláltak volna egymás iránt. De az 1850-es évek abolicionista lázban égő értelmisége szerint „a román plebejus” és „a rézszínű jobbágy” egymásra találása új szabad korszakot indít majd el:

„Ma összedől és megszűnik a fekete rabszolgaság; holnap összedől és megszűnik a fehér jobbágyság.”

A rabszolgaság eltörlésének sürgetése mellett párhuzamosan futott az a törekvés, amely végleg le akarta telepíteni a cigányokat, és „életmódjukat, a kóborlást” fel akarta számolni. A letelepítés sikertelenséget és a szabad mozgás lehetősége viszont új cigány migrációs hullámot indított el. Magyarországra is ekkoriban érkeztek részben a rabszolgák utódaiként az ún. oláhcigányok és beások.