Minden addiginál több, 49 ország részvételével zajlottak le az olimpiai játékok Berlinben. Minden addiginál sikeresebb volt a rendezvény. Minden addiginál többet költöttek rá, és minden addiginál többen látták a versenyeket és a sportolókat a helyszínen és világszerte. És minden addiginál émelyítőbb és taszítóbb hazugság vette körül az olimpiát. A kortársak egy része szerint el kellett volna venni a náciktól a rendezést, vagy ha az nem lehetséges, minden tisztességes sportolónak távol kellett volna maradni. Sem ez, sem az nem következett be. A dilemma viszont velünk maradt.

‌‌

Hitleréknek minden szempontból sikeres volt a berlini olimpia. Rejtve maradt a nemzetközi közönség előtt, hogy a berlini cigányokat internáló táborba zárták röviddel a megnyitó előtt, Sachsenhausenben megnyitották az ország első koncentrációs táborát, és egyenesen az Olimpiai Faluból, „a világ legszebb barakkjából” indult pusztító spanyolországi bevetésére a hírhedett Kondor Légió is.

Annak viszont annál nagyobb lett a híre, hogy a németek fölényesen nyerték meg a nemzetek pontversenyét, és végeztek az éremtáblázat élén. A szervezés tökéletes volt. A nácik kiélhették ünnepélyszervezési hajlamaikat is. A mai olimpiai táncrendből is kihagyhatatlan rítusok – a fáklyastaféta Olümpiától, a láng meggyújtása az olimpiai stadionban, az olimpiai himnusz, a békegalambok – mind-mind náci ceremóniamesterek újításai voltak.

Sikeres volt a megtévesztés és az elkábítás, az 1933-ban hatalomra kerülő nácik újabb éveket nyertek sötét terveikhez. „Ami ezt a Hitlert illeti… Bárcsak hazavihetnénk magunkkal, hogy Amerikát is ugyanolyan szervezetté tegye, mint Németországot” – fogalmazott az egyik bódult amerikai résztvevő.

Berlin még 1931-ben kapta meg a nyári olimpiai játékok rendezési jogát. Mondanunk sem kell, az akkori weimari Németország nagyon más volt, mint az 1936-os náci Harmadik Birodalom. Viszont mindkettő ki akart törni a nemzetközi elszigeteltségből, és erre az olimpia különösen alkalmas volt. A jól szervezett olimpia pedig hatékony országpropaganda – ezt Joseph Goebbels mindenható propagandaminiszter is tudta. A berlinieknek elrendelte, hogyan viselkedjenek a zsidókkal, és hogyan üdvözöljék a külföldieket az olimpia ideje alatt: „Legyünk elbűvölőbbek, mint a párizsiak, ráérősebbek, mint a bécsiek, vidámabbak, mint a rómaiak, nagyobb kozmopoliták, mint a londoniak, és gyakorlatiasabbak, mint a New York-iak.”

A februári téli olimpia Garmisch-Partenkirchenben a náci vezetés számára elsőrangúan sikerült. Mégsem múlt el a veszély, hogy Németország egykori világháborús ellenfelei bojkottálják majd a nyári játékokat. Erős bojkottmozgalom alakult ki, elsősorban az Egyesült Államokban, de Nagy-Britanniában, Csehszlovákiában és Franciaországban is. Több jeles sportoló maga döntött a távolmaradás mellett, és Barcelonában egyenesen „népi vagy munkásolimpiát” szerveztek.

„Ez a rezsim kényszermunkán és rabszolgaságon alapul, háborúra készül és pusztán hazug propagandája segítségével létezik, hogyan is tartaná hát tiszteletben a békés sportot és a szabad sportolókat? Higgyék el nekem, a világ minden tájáról Berlinbe érkező sportolók csupán gladiátorok, rabok és udvari bohócok lesznek egy olyan diktátor színe előtt, aki már így is a világ urának hiszi magát”

– szónokolt Heinrich Mann író 1936 júniusában az olimpiai eszme megóvásáért rendezett párizsi konferencián.

Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik amerikai tagja, Ernest Lee Jahncke egyértelműen fogalmazott a szervezet francia elnökének:

„Sem az amerikaiak, sem más országok képviselői nem vehetnek részt a náci Németországban rendezett olimpián, hacsak nem fogadják el legalább hallgatólagosan a nácik mélységes megvetését a fair play iránt, és hogy az olimpiát csak a maguk aljas céljaira akarják kihasználni.”

De a NOB-on belül nem Jahncke álláspontja szerzett többséget. A nácik mindent elkövettek, hogy ne legyen bojkott, még a világszervezet örökös tiszteletbeli elnökét, a francia Coubertin bárót is megkenték. Henri de Baillet-Latour, az aktuális NOB-elnök pedig olyat tett, amire aztán 2002-ig nem volt példa, az engesztelhetetlen Jahncke-t kizárta a bizottságból.

Persze, a bojkottot elvetők sem mind voltak szükségszerűen Hitler förtelmes rendszerének hívei. Ők leginkább azzal érveltek, hogy ez mégiscsak egy nagyszabású sportesemény, amelytől távol kell tartani a politikát, és nem lehet a sok-sok éven át készülő sportolókkal megtenni, hogy az utolsó pillanatban megtiltják nekik a versenyzést.

Avery Brundage, a NOB másik amerikai tagjának is ez volt az álláspontja. Ezzel együtt nem vallott különösebb éleslátásra, amikor a berlini városházán leborult a náci állam előtt: „Az ókori Görögország óta egyetlen nemzetnek sem sikerült jobban életre keltenie az olimpia szellemét, mint Németországnak.” Ezt a csőlátást tán az is magyarázhatja, hogy az amerikai sportvezető építőipari cége röviddel az olimpia után megbízást kapott Németország washingtoni képviseletének kivitelezésére.