Merch Jól állnak neked az emberi jogok: szerezz be helsinkis tárgyakat!

Együtt az újrakezdésért – támogató közösség a Józsefvárosban

Évente mintegy 40 000 ember kerül börtönbe Magyarországon – és ezzel együtt több mint 100 000 hozzátartozó élete is gyökeresen megváltozik. Ők azok a feleségek, élettársak, gyerekek, szülők, akik bár nem követtek el semmit, mégis viselik a büntetés súlyos következményeit. A Magyar Helsinki Bizottság, a Hazavárunk Alapítvány és a FECSKE egyedülálló közös projektje nekik nyújt segítséget Józsefvárosban, az önkormányzattal együttműködésben.

Az „Együtt az újrakezdésért” kezdeményezés hiánypótló, közösségi alapú szolgáltatásokat biztosít olyan családoknak, ahonnan valaki börtönbe került. A program célja, hogy csökkentse az érintett családok elszigeteltségét, megbélyegzettségét és kiszolgáltatottságát, közösséget építsen, miközben hosszú távon a helyi jóléti rendszer fejlesztését is elősegíti.

Az előkészítési munkálatok szeptember óta folynak, az érintett hozzátartozóknak szóló támogató csoportunk november 25-én indul, 2027 tavaszáig havi rendszerességgel folytatódik.  A csoport praktikus segítséget, jogi információkat, lelki támogatást nyújt, sorstársi közösséget épít szakszerű vezetés mellett. 

De a Magyar Helsinki Bizottság koordinálása mellett megvalósuló civil kezdeményezés nemcsak a fogvatartásban közvetlenül érintetteknek szól: a helyi szociális és gyermekjóléti szakembereket is bevonják a munkába. Szakmai fórumot és információs segédanyagot biztosítanak nekik, hogy hatékonyabban tudják támogatni a családtag hiányát elszenvedő családokat. Ezen túl a helyi közösség bevonása is kiemelt célja a projektnek: közösségi találkozókat és Börtön Café eseményeket szervezünk, ahol érintettek, szakemberek és józsefvárosi lakosok párbeszédet folytathatnak a börtönbüntetéshez kapcsolódó előítéletekről, mindennapi nehézségekről és megoldásokról. Ezek az alkalmak a megértés és az empátia erősítését szolgálják, így csökkentik az érintettek társadalmi stigmatizáltságát.

„A börtön falai mögé belátni egyre nehezebb ma Magyarországon. A bűnelkövetés és annak következményei nemcsak az elítéltet, hanem az ő egész családját – gyerekeit, szüleit, párját – mélyen megterheli. Azt szeretnénk, hogy ne maradjanak egyedül ezzel a teherrel a józsefvárosi érintettek – sem az érintett családok és gyerekek, sem nekik segíteni próbáló szakemberek. Szeretnénk, ha létrejönne egy támogató közösség helyben. Hálásak vagyunk partnereinknek az együttműködésért és a Fővárosi Szociális Közalapítvány hiánypótló támogatásáért!” – mondja munkatársunk, Krámer Lili, a projekt koordinátora.

A Magyar Helsinki Bizottság vezette projekt nemcsak az egyéni nehézségek enyhítésére vállalkozik, hanem a szabadulók sikeres társadalmi visszailleszkedéséhez is hozzá kíván járulni. Hiszen a családi kapcsolatok megőrzése és a közösségi támogatás bizonyítottan csökkenti a bűnismétlés kockázatát, és növeli mindannyiunk biztonságát.

A hozzátartozói támogató csoportba az info@fogvatartas.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság