Barion Pixel

Egy évet kapott „a táncoló zebra” gyűlölködő támadója

Közösség tagja erőszak miatt egy év – két évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki a tavalyi Pécs Pride-on rátámadt Dömsödi Renátára.  Neki a Magyar Helsinki Bizottság biztosított sértetti képviseletet a támadója elleni büntetőeljárásban.

Szekeres Zsolt ügyvéd és „zebra” ügyfele, Dömsödi Renáta

A rendőrségi tiltás ellenére tavaly ősszel megtartott ötödik Pécs Pride az eddigi legsikeresebb vidéki LMBT-felvonulás volt. Minden akadály és fenyegetés ellenére sok ezer résztvevő jó hangulatban állhatott ki a szexuális és nemi kisebbségek egyenlősége és az elfogadás mellett. A rendezvény végig békés volt, a gyűlést a rendőrség biztosította.

Ezzel együtt mégiscsak történt egy atrocitás, amely miatt büntetőeljárás indult, és most büntetővégzés született benne, amely egyelőre nem jogerős, a vádlott 8 napon belül kérheti tárgyalás tartását. 

Dömsödi Renáta a hazai LMBT-közösség közismert tagja. De ismerik őt úgyis, mint  kétszeres világbajnok bokszolót és bokszedzőt. Jóideje rendszeres színfoltja már közéleti tüntetéseknek is, ahol egyedül vagy másokkal zebrajelmezben táncol. Ezzel a békés akcióval tiltakozik a kormányerő korrupciója, homofób üzenetei és politikája ellen.

Tavaly október 2-án sem volt számára kérdés, hogy ott akar lenni a pécsi Pride-vonuláson. A tömeg élén vonuló csoportban táncolt, amikor egy férfi rontott rá. Többször megütötte egy palackkal, majd a földre rántotta Dömsödi Renátát. A támadás váratlan volt, és mire az áldozat védekezni tudott volna, a rendőrök már elfogták a férfit.

A jelmez fel volt fújva, ezért az első ütések erejét még felfogta. De a földön már leengedett, így az utolsó ütéstől már nem védte meg Renátát. Ma is orvoshoz jár, mert azóta is cseng a füle.

A rendőrség eleinte az enyhébb megítélésű garázdaság miatt indított büntetőeljárást a támadó ellen. A képviseletét ellátó Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje indítványozta, hogy a hatóságok a valóságnak megfelelően gyűlölet-bűncselekmény gyanúja miatt folytassák le a nyomozást, hiszen politikai véleménye és LMBT-csoporthoz tartozása miatt támadták meg Renátát. Az ügyészség ezért aztán közösség tagja elleni erőszak miatt emelt vádat, és most a bíróság is ezt állapította meg.

„Nem lehet kérdés, hogy csak azért, mert meleg vagyok és rendezvényeken vonulok, még nem bánthatnak. És ha mégis megteszik, akkor annak legyen következménye. Ha nem kedveled a melegeket, csináld békésen, négy fal között” – nyilatkozta többször is a megtámadott Dömsödi Renáta.

„Fontos, hogy a jogalkalmazó felismerje, ha egy cselekményt a gyűlölet motivál, hiszen annak következményei súlyosabbak. Reni támadója nyíltan és konzekvensen kommunikálta, hogy azért fog erőszakhoz folyamodni a menettel szemben, mert az az LMBT-közösség jogegyenlőségét hirdeti. Akkor pedig, amikor a kirekesztés és a gyűlöletkeltés forrása sokszor sajnos maga a kormány, kiemelten fontos, hogy a gyűlölet célpontjává váló emberek hatékony védelmet kapjanak az ilyen támadások ellen. A Helsinki Bizottság civil szövetségeseivel ezért dolgozik évek óta együtt a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoportban” – nyugtázta a bíróság döntését Szekeres Zsolt ügyvéd.



A világ változik, viszont mi változatlanul kiállunk a jogaidért és a jogállamért.

Ajánld fel adód 1%-át a Magyar Helsinki Bizottságnak!

ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság