Civil szervezetek szolidaritási nyilatkozata vidéki sorstársaik mellett

A kormány után az elmúlt héten több városban immár választott önkormányzati tisztségviselők is támadást indítottak a közösségek és a magyar társadalom érdekében dolgozó civil szervezetek ellen, megkérdőjelezve hitelességüket és veszélyeztetve működésüket. Mi, a legkülönbözőbb társadalmi csoportokat és embereket segítő civil szervezetek kiállunk a megtámadottak mellett, és elutasítjuk a megbélyegző törekvéseket. Magyarország közös ügye, hogy a civil szervezetek szabadon, megfélemlítés nélkül dolgozhassanak, és segíthessék a helyi közösségeket.

Az elmúlt napokban a kaposvári, a miskolci és a pécsi önkormányzat csupán azért kezdeményezte civil szervezetek kitiltását a városából, mert bár azok átlátható módon működtek, de külföldi forrásokat használnak fel a helyi közösségek építésére, megerősítésére. A pécsi képviselő testület odáig ment, hogy egy konkrét szervezet, Az Emberség Erejével Alapítvány kitiltására szólította fel a város polgárait. Később ezt a pécsi közgyűlés határozatban is megerősítette.

A 2006 óta működő Az Emberség Erejével Alapítvány emberi jogi témájú oktatási programokat valósít meg, emellett az alapítvány munkatársai 7 éve támogatnak mélyszegénységben élő gyerekeket, segítenek nekik a tanulásban és szerveznek nekik szabadidős programokat. Az Emberség Erejével most a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával erősítené a helyi civil közösségeket. Debrecenben szintén a Nyílt Társadalom Alapítványoktól kapott támogatása miatt került a támadók célkeresztjébe az Alternatív Közösségek Egyesülete, amely  majdnem 20 éve szervezi elsősorban a fiatalok közösségeit. Ez alatt az idő alatt működtettek közösségi rádiót, rendeztek eseményeket vagy épp  ételosztással és adományokkal segítettek hajlék nélkül élőkön és rászorulókon.

Az ilyen támadások a települések érdekében dolgozó civil szervezetek ellen teljességgel elfogadhatatlanok. Ez is rámutat arra, hogy mennyire káros és megbélyegző a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény, amelynek elfogadása ellen több száz civil szervezet tiltakozott, és amelyet 23 szervezet támadott meg az Alkotmánybíróságon. Ezek az újabb lejáratási kísérletek is bizonyítják, hogy a jogszabály célja nem más, mint a civil szervezetek megfélemlítése és a munkájuk megnehezítése.

2017. márciusi állásfoglalásunkban leírtuk, és most is megerősítjük: “A magyar társadalomnak szüksége van a civil szervezetek munkájára. Sokféle és pótolhatatlan munkát végzünk a közjó és a demokrácia kiteljesítése érdekében: az állampolgárok önszerveződésének biztosítunk lehetőséget, keretet adunk közös tevékenységeiknek a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem vagy az érdekérvényesítés területén. (…) Olyan ügyekkel foglalkozunk, amikre mások nem fordítanak kellő figyelmet.”

Minden demokratikusan működő társadalom alapja, hogy azok az emberek, akiknek közös ügyeik, céljaik vannak, ezek érdekében félelem nélkül együttesen cselekedhessenek, és képviselhessék saját és polgártársaik érdekeit, ahol erre szükség van. Ez feltétele annak is, hogy egy olyan országot teremtsünk, ahol jó élni.

Ezt a munkát folytatni kívánjuk, szabadon és jogszerűen! Ezért kiállunk minden megtámadott civil mellett, és arra kérünk minden szervezetet, hogy csatlakozzanak a Civilizáció szolidaritási nyilatkozatához. Továbbá arra kérünk minden állampolgárt, hogy mutassa ki támogatását a helyi civil szervezetek felé személyesen, a közösségi médiában vagy a civil szív viselésével.

Az aláíró szervezetek:

A Város Mindenkié Pécs

Add a Két Kezed Alapitvány

Adj Hangot Egyesület (Börtönrádió)

AKUT Egyesület

Alternatíva Alapítvány

Amnesty International Magyarország

Artemisszió Alapítvány

Autonómia Alapítvány

Budapest Zöldutak

Civil AIDS Fórum

Civil Kollégium Alapítvány

Civil Kotta

Civil Közoktatási Platform

Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete

Civil Rádiózásért Alapítvány

CivilKalász

Civitalis Egyesület

CSEVE – Csak Együtt Van Esély csoport

Demokratikus Ifjúságért Alapítvány

Dialóg Egyesület

Dr. Ámbédkar Iskola

eDemokrácia Műhely Egyesület

Együtt-Közösen Fiatalok Lendületben Egyesület

ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület

Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület

Eleven Emlékmü

Eleven Gyál

Élni Veresegyházon Egyesület

Energiaklub

Eötvös Károly Intézet

ESHA-Hungary – Magyarországi Középiskolai Igazgatók Közhasznú Egyesülete

Európai Romák Egyesület

Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

Független Előadó-művészeti Szövetség

Greenpeace Magyarország Egyesület

GYERE – Gyerekesély Közhasznú Egyesület

Gyökerek és Szárnyak Alapítvány / KözösALAPON program

Hang-Kép Kulturális Egyesület

Háttér Társaság

Haver Alapitvany

Hívatlanul Hálózat

Humán Platform

Ifjúságszakmai Társaság Alapítvány

Igazgyöngy Alapítvány

InSite Drama Nonprofit Kft

ISZT Alapítvány

Járókelő Közhasznú Egyesület

Jogriporter Alapítvány

Jövőkerék Közhasznú Alapítvány

K-Monitor Közhasznú Egyesület

Kárpátok Alapítvány – Magyarország

Kerecsen Ifjúsági Egyesület

Kevice Egyesület

Komárom Környéki Civil Társulás

Komáromi Talpasíjászok

Korkedvezményes nyugdíjak (járandóság), nemzetiségi-, személyiségi- emberi jogok és más jogsérelmek Országos Érdekvédelmi Egyesülete

Közélet iskolája

Közmunkás Mozgalom a Jövőért

Közösségfejlesztők Egyesülete

Krétakör Alapítvány

Labrisz Leszbikus Egyesület

Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület

Levegő Munkacsoport

Magyar Addiktológiai Társaság

Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (MADÁSZSZ)

Magyar Helsinki Bizottság

Magyar LMBT Szövetség (7 tagszervezet)

Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közössségépítő Egyesület

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

Magyar Szegénységellenes Hálózat

Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány

Magyarországi Dúlák Egyesülete / MODULE

Magyarországi Európa Társaság

Magyartanárok Egyesülete

MASZK Egyesület (Szeged)

Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület

MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület

Meraki Csoport

Mérték Médiaelemző Műhely

Migszol – Migráns Szolidaritás Csoport

Motiváció Oktatási Egyesület

Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület

NANE Egyesület

Nemzeti Minimum Alapítvány

NIOK Alapítvány

Nő az Esély Egyesület

Nők a Balatonért Egyesület

Ökotárs Alapítvány

Oktatói Hálózat

Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

Pallas Páholy Klubháló Egyesület

Partners Hungary Alapítvány

PATENT Jogvédő Egyesület

Pécsi Közösségi Alapítvány

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Pemel – Pécsi LMBTQ+ Közösség

Polgár Alapítvány

REGINA Alapítvány Miskolc

Sádt Győző Alapítvány

Sclerosis Multiplexes Betegek Csongrád Megyei Egyesülete

Stop-Férfierőszak Projekt

Szegedi LMBT Közösségért Csoport

Szépírók Társasága

Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete

Szimpozion Egyesület

Szivárvány Misszió Alapítvány / Budapest Pride

Szociális Innováció Alapítvány

Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége

SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért

Tanítanék Mozgalom

Társaság a Szabadságjogokért

Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért / TAVAM

Történelemtanárok Egylete

Transparency International Magyarország

Üres Tér Színházi Egyesület

Védegylet

Zöld Pók Alapítvány

 

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság