Civil szervezetek elutasítják az önkényvédelmi törvényt és segítik a célba vetteket

Az alulírott civil szervezetek a parlament által elfogadott önkényvédelmi törvény végső változatát is elutasítják. Ezt a törvényt nem lett volna szabad elfogadni, mert az nincs összhangban az alkotmányos, nemzetközi és európai uniós kötelezettségekkel. A szervezetek emlékeztetnek arra, hogy a jogsértés ellen úgy tudunk leghatékonyabban fellépni, ha nem ijedünk meg és végezzük tovább a munkánkat. Az alulírott szervezetek segítséget kínálnak azoknak a civil szervezeteknek, közéleti kérdésekben véleményt mondó polgároknak és médiaszereplőknek, akiket a törvény alapján vegzálni kezdenek.

A szervezetek közösen már a törvény elfogadása előtt figyelmeztettek annak veszélyeire 

A most elfogadott jogszabály nem felel meg a demokratikus jogállam kritériumainak, és a felálló Szuverenitásvédelmi Hivatal nem jogállami hatóság, önkényes eljárása ellen nem lehet bírósághoz fordulni. Az önkényvédelmi törvény nem más, mint titkosszolgálati eszközökre épülő politikai propagandaprojekt, ellene pedig két eszközünk van: példát mutatni azzal, hogy nem hajlunk meg az önkénynek, valamint szolidárisan együttműködünk a szövetségeseinkkel. Mert a hatalom éppen azt akarja elérni, hogy egyedül maradjunk a félelmeinkkel.

De láttunk már ilyet. Ahogy a korábbi, a még független civilek és kritikus állampolgárok megfélemlítésére hozott törvények, az önkényvédelmi törvény sem állja majd ki a próbát és el fog bukni. Mi pedig minden lehetséges eszközt megragadunk: jogi úton is fellépünk a törvény ellen és támogatást, segítséget nyújtunk a célba vett civil közösségeknek, aktivistáknak és médiaszereplőknek. 

A Magyar Helsinki Bizottság is tagja a Civilizáció koalíciónak, ami A demokrácia nem veszélyezteti Magyarország szuverenitását elnevezésű tiltakozó kampányt indított. Ehhez eddig több mint 130 civil szervezet és közel 13.000 magánszemély csatlakozott. Ezen a linken lehet csatlakozni: https://szabad.ahang.hu/petitions/a-demokracia-nem-veszelyezteti-magyarorszag-szuverenitasat 

Aláíró szervezetek:

  • Amnesty International Magyarország 
  • K-Monitor
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Mérték Médiaelemző Műhely
  • Political Capital
  • TASZ
  • Transparency International Magyarország

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság