Beperelte a minisztériumot a kirúgott kormányfőtanácsos
Bátonyi Pétert, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) műemlékvédelmi szakemberét azért mentették fel, mert műemlék épületek kormányzati közreműködéssel történő tönkretételét leplezte le. Az egykori kormányfőtanácsos most bírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.

Bátonyi Pétert tavaly novemberben azonnali hatállyal mentették fel állásáról. Ő volt az első olyan örökségvédelmi szakember, aki még minisztériumi dolgozóként tárta fel a hazai műemlékvédelemben tapasztalt szabálytalanságokat és visszásságokat a Partizán műsorában. Azóta öt további kollégájától vált meg a minisztérium, még korábbi szervezeti egységüket, a Műemléki Főosztályt is megszüntették.
A hat kirúgott vagy ellehetetlenített szakembernek ügyét a Magyar Helsinki Bizottság segíti. Mivel mindannyian közszolgálati jogviszonyban álltak, nem fordulhattak egyből bírósághoz. Előtte még a Közszolgálati Döntőbizottsághoz (KDB) kellett panaszt tenniük. Bátonyi Péter esetében egy hónapja született meg a döntés, és a döntőbizottság jogszerűnek találta a művészettörténész rendkívüli felmentését.
A KDB-t nem érdekelte, hogy kormányzati segédlettel végrehajtott műemlékrombolást feltáró Bátonyi közérdekből cselekedett, így leplezte le a kormány kártékony intézkedéseit. Tehát nem valamiféle bosszú vezérelte, nem önös érdekből szegte meg a titoktartási szabályokat, hanem azért, hogy a közérdek érvényesülését előmozdítsa. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkáltatója jogellenesen járt el, amivel kárt okozott az országnak, a magyar épített örökségnek, amelynek védelme mindannyiunk kötelessége, különösen az egy műemlékvédelmi szakembernek és kormányfőtanácsosnak.
A kirúgott közszolga csak a Közszolgálati Döntőbizottság eljárásának befejezte után fordulhatott bírósághoz. Ez most meg is történt.
Bátonyi Péter azt kéri a Fővárosi Törvényszéktől, hogy állapítsa meg: jogellenesen mentették fel a minisztériumi állásából. Térítsék meg elmaradt jövedelmét, és fizessenek – 12 éves példamutató folyamatos szolgálati jogviszonyát is figyelembe véve – megfelelő mértékű kártérítést. A Magyar Helsinki Bizottság munkáját a perben a Sztrókay Ügyvédi Iroda ügyvédje, dr. Paragh Györgyi segíti.
„Azokat a közszolgálati dolgozókat, akik rámutatnak a közigazgatás helytelen működésére, dicséret illeti, nem pedig kirúgás. Bátonyi Péter az egész ország érdekében cselekedett, amikor végső elkeseredettségében a nyilvánossághoz fordult a jogellenes, korrupt műemlékrombolások megállítása érdekében. Mégis ő veszítette el a munkáját, nem pedig azok, akik felelősek voltak az épített nemzeti örökségünk elherdálásáért. Most a bíróságon segítünk neki, hogy megvédhesse igazát” – mondta Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.