Továbbra sem hallgat a kormány a szakemberek és a civilek józan eszére: bedarálják a közel másfél évszázados javítóintézeti rendszerünket

Tegnap este jelent meg a belügyminiszter rendelete, ami 

• megszünteti a Szőlő utcai javítóintézetet március 14-ével,
• egyértelművé teszi, hogy a többi javítóintézet megszüntetése is napirenden van, 
• és azt vetíti előre, hogy a jelenlegi rendszer helyett a büntetés-végrehajtás szervezetén belül egyetlen, országos javítóintézetet hoznának létre.

Ez az irány teljességgel ellentétes a gyerekek érdekeivel.

A javítóintézetek eredeti célja a javítás és nevelés: egy olyan gyermekvédelmi intézményrendszer utolsó állomása, ahol esélyt kaphatnak nehéz sorsú gyerekek a pedagógia, a pszichológia, a szociális munka eszközeivel abban, hogy újrakezdjék az életüket. Ezt a rendszert nem beszántani kell, hanem helyrehozni. Nincs olyan józan szakmai érv, ami alapján az egyébként is súlyos terhekkel megrakott büntetés-végrehajtási rendszer alá kellene besorolni. Ez a döntés az érintettek és a társadalom számára egyaránt káros. A börtönrendszer számára túl nagy falat egy szakmailag megfelelő minőségű országos javítóintézet működtetése, hiányzik az a szaktudás, ami ehhez szükséges lenne. 

A büntető igazságszolgáltatás rendszere úgy fog reagálni erre a feladatra, ahogyan az elmúlt években is a rendszerszintű problémákhoz: az általa ismert megoldásokhoz nyúl, börtönöket épít és nem arra keres megoldást, hogy kevesebben legyenek zárt intézetekben. 

Látszik ez abból, hogy az elmúlt hetekben fogvatartottak hozzátartozói tucatjától érkeznek információk arról, hogy más börtönökből Tökölre és Miskolcra szállítják építkezni a fogvatartottakat – mindkét intézményben tartanak fiatalkorúakat fogva. 

Az adatokból az is kiderül: a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében 2025. december 15-én 75 fiatalkorú fogvatartottal mindössze 5 felnőtt foglalkozott, 10 betöltetlen státusz mellett – ez az arány a javítóintézetekben sokkal jobb (volt), legalább egy szakember jutott egy gyerekre. Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között előfordul,  hogy a fiatalok napi 23 órát a zárkában töltenek. Az adatok szerint az oktatásban is csupán az ott fogvatartottak mintegy fele vett részt. Súlyos bántalmazásos esetek fordulnak elő a börtönökben is, ugyanakkor tapasztalataink szerint még nehezebb ezeknek a végére járni.

A kormány mostani válasza – a javítóintézetek büntetés-végrehajtás alá rendelése – nem megoldás, hanem egy kísérlet arra, hogy a problémát kiradírozzák. A gyermekvédelem válságát nem fogja megoldani a legzártabb, leginkább hierarchikus állami rendszerek egyike, azt nem lehet rendészeti eszközökkel kezelni. A volt és a jelenlegi növendékeknek – és a társadalomnak is – az az érdeke, hogy a feltárt visszaéléseket szakszerűen kivizsgálják, találják meg a felelősöket, világos válaszok szülessenek arra, mi zajlott és zajlik zárt intézeteink falai mögött, milyen intézményi, rendszerszintű és döntéshozói mulasztások tették mindezt lehetővé. A történtekből tanulnunk kellene közösségként, társadalomként, nem pedig felszámolni az intézményeket, kiradírozni a történteket.

Amire most valóban szükség lenne:

• azonnali, független vizsgálatra az akut ügyek és a teljes rendszer feltárására;
• a külső, független civil monitoring visszaállítására, mert bebizonyosodott, hogy a belső kontroll nem működött;
• pszichológusok, pedagógusok, szociális szakemberek megerősítésére, akik valódi érzelmi biztonságot tudnak nyújtani a gyerekeknek;
• és a gyermekvédelmi rendszer hosszú távú, szakmai alapú megerősítésére.

Magyarországon több mint 130 éve külön, a börtönrendszertől független intézményrendszer jött létre azoknak a gyerekeknek, akiknek a bíróság szerint sem a börtönben van a helye, egyetlen alapelvre építve: a gyerekek védelmére és újrakezdésére. Ezt az elvet most feladják. Ahelyett, hogy válaszokat kapnánk, a hatalom szeretné elfedni a másfél évtized alatt felhalmozott kormányzati mulasztásokat. Mi továbbra is azt mondjuk: a gyerekeket védeni kell – nem bedarálni egy működésképtelen rendszerben.