A visszakényszerítések nem csak önkényesek, de sokszor erőszakosak is
Translation is available for this content
Switch to EnglishA brit Guardian megrázó riportban számolt be arról, hogy a magyar hatóságok súlyosan sérült menedékkérőket is átdobnak Szerbiába. Mi már régóta felhívtuk erre a figyelmet, és jogi segítséget biztosítunk az állami önkény áldozatainak.
Így például számos visszakényszerített ügyfelünk között szerepel Z. A. is, aki kísérő nélküli kiskorúként súlyos baleset után került át a szerb pusztába egy magyar kórházból. A magányos gyereket a magyar hatóságok áprilisban mezítláb vitték a határra. Szó szerint vitték, mivel járni saját erejéből még nem tudott, mégis átkényszerítették Szerbiába. Ügyét a strasbourgi bíróság már befogadta.
Októberben több visszakényszerített ügyfelünk strasbourgi perében várható ítélet. Így például annak a férfinak a panaszát is elbírálják most, akinél korábban az Emberi Jogok Európai Bírósága először mondta ki, hogy a csoportos kiutasítás tilalmába ütközik, amit a magyar rendőrség folytat a déli határon, vagyis a válogatás nélküli, tömeges visszakényszerítés, amely nincsen tekintettel a határt szabálytalanul átlépők egyéni körülményekre.
Pakisztáni ügyfelünket nem csak átdobták a határon, de meg is verték a magyar rendőrök. Most arról dönt majd a strasbourgi bíróság, vajon a magyar nyomozóhatóság mindent megtett-e annak érdekében, hogy kiderítse, kik és hogyan okozták rendkívül súlyos sérüléseit ügyfelünknek.
Emlékezetes: egy másik ügyben pont idén mondta ki az emberi jogi bíróság, hogy a magyar hatóságok nyomozása egy, a határon vízbe fúlt szír fiatal ügyében elégtelen volt, és ezért kártérítésre kötelezte a magyar államot.
Októberben még két visszakényszerítéses ügyünkben hoznak ítéletet, ahol családok a panaszosok. A magyar rendőrök mindkét családot a ferihegyi reptérről egyenesen Szerbiába kényszerítették át, ahol addig sohasem jártak. Pedig ők már a reptéren menedéket kértek. Az egyik család ráadásul háborús övezetből érkezett, az egyedülálló anyuka fogyatékossággal élő gyerekével szeretett volna biztonságba kerülni hazánkban – ehelyett egyszerűen kidobták őket az éjszaka közepén a semmibe.
A Magyar Helsinki Bizottság hosszú évek óta azért dolgozik, hogy a jogsértő, sokszor erőszakos visszakényszerítések totális rendszerét felváltsa végre egy emberséges és jogszerű gyakorlat.