Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

A visszakényszerítések nem csak önkényesek, de sokszor erőszakosak is

Translation is available for this content

Switch to English

A brit Guardian megrázó riportban számolt be arról, hogy a magyar hatóságok súlyosan sérült menedékkérőket is átdobnak Szerbiába. Mi már régóta felhívtuk erre a figyelmet, és jogi segítséget biztosítunk az állami önkény áldozatainak.

Így például számos visszakényszerített ügyfelünk között szerepel Z. A. is, aki kísérő nélküli kiskorúként súlyos baleset után került át a szerb pusztába egy magyar kórházból. A magányos gyereket a magyar hatóságok áprilisban mezítláb vitték a határra. Szó szerint vitték, mivel járni saját erejéből még nem tudott, mégis átkényszerítették Szerbiába. Ügyét a strasbourgi bíróság már befogadta.

Októberben több visszakényszerített ügyfelünk strasbourgi perében várható ítélet. Így például annak a férfinak a panaszát is elbírálják most, akinél korábban az Emberi Jogok Európai Bírósága először mondta ki, hogy a csoportos kiutasítás tilalmába ütközik, amit a magyar rendőrség folytat a déli határon, vagyis a válogatás nélküli, tömeges visszakényszerítés, amely nincsen tekintettel a határt szabálytalanul átlépők egyéni körülményekre.

Pakisztáni ügyfelünket nem csak átdobták a határon, de meg is verték a magyar rendőrök. Most arról dönt majd a strasbourgi bíróság, vajon a magyar nyomozóhatóság mindent megtett-e annak érdekében, hogy kiderítse, kik és hogyan okozták rendkívül súlyos sérüléseit ügyfelünknek.

Emlékezetes: egy másik ügyben pont idén mondta ki az emberi jogi bíróság, hogy a magyar hatóságok nyomozása egy, a határon vízbe fúlt szír fiatal ügyében elégtelen volt, és ezért kártérítésre kötelezte a magyar államot.

Októberben még két visszakényszerítéses ügyünkben hoznak ítéletet, ahol családok a panaszosok. A magyar rendőrök mindkét családot a ferihegyi reptérről egyenesen Szerbiába kényszerítették át, ahol addig sohasem jártak. Pedig ők már a reptéren menedéket kértek. Az egyik család ráadásul háborús övezetből érkezett, az egyedülálló anyuka fogyatékossággal élő gyerekével szeretett volna biztonságba kerülni hazánkban – ehelyett egyszerűen kidobták őket az éjszaka közepén a semmibe.

A Magyar Helsinki Bizottság hosszú évek óta azért dolgozik, hogy a jogsértő, sokszor erőszakos visszakényszerítések totális rendszerét felváltsa végre egy emberséges és jogszerű gyakorlat.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság