MTVA – Jogsértő rendőri mulasztások

Az MTVA a székháza előtt csaknem egy éve zajló tüntetés felszámolásához fogott hozzá, amikor két hete, halottak napja hajnalán mondvacsinált okokkal, erőszakkal arrébb költöztette a tüntetők sátrát, tegnap éjjel pedig szintén mondvacsinált okokkal megpróbálta konténerekkel körbezárni a területet. A rendőrség mindkét esetet tétlenül nézte.

 

Az alapvető jogok biztosa már februárban megállapította, hogy a rendőrségnek akkor is fennáll az a kötelezettsége, hogy biztosítsa a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, ha formálisan nincs hatásköre eljárni. A biztos vizsgálatát az váltotta ki, hogy az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épületéből tavaly karácsonykor folyamatos hangos zenét és éles reflektorfényt sugároztak a tüntetőkre. A rendőrség arra hivatkozott, hogy az éhségsztrájk magánterületen zajlik, ezért nem terjed ki az esetre a gyülekezési törvény hatálya. Ezt az érvelést cáfolta meg az ombudsman, azt állítva, hogy a rendőrségnek proaktívan, a felek közötti egyeztetés elősegítésével hozzá kellett volna járulnia a helyzet rendezéséhez, a konkuráló jogok, a gyülekezési jog és a magántulajdonhoz való jog összehangolásához.

Ennek ellenére két héttel ezelőtt, amikor az MTVA biztonsági őrei rajtaütésszerűen áttették a tüntetők sátrát a magánterület szélére, a rendőrség nem tett semmit a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés ellen. Sőt, végül azok ellen indított eljárást, akik az incidens hatására spontán szimpátiatüntetésre gyűltek össze a helyszínen. Tegnap éjjel újból biztonsági őrök hada lepte el a területet, kordonokkal és konténerekkel igyekeztek körbebarikádozni a tüntetők sátrait, és egy részük sorfalat állva akadályozta meg, hogy a tüntetők bejussanak a gyülekezés egyik helyszínére. Az incidensnek megint tanúja volt a rendőrség, és hosszú ideig nem avatkozott közbe, pedig azt Nagy Navarro Balázs, a gyülekezés szervezője többször kérte, illetve jelezte, hogy feljelentést tesz a helyszínen a biztonsági őrök ellen gyülekezési jog megsértése és más bűncselekmények gyanúja miatt. A közúton fekvő egyik tüntető fölé állt biztonsági őrök a tüntetőt inzultálták, aki a lábán komoly sérüléseket szenvedett, a helyszínen a mentőknek kellett őt ellátni, és csak azért nem vitték kórházba, mert a tüntető attól tartott, hogy ha elmegy a mentővel, a tüntetés helyszínére már nem tud visszajutni a biztonsági őrök miatt.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és Magyar Helsinki Bizottság megítélése szerint a rendőrség ezzel az eljárásával megengedhetetlen mulasztást követett el. Érthetetlennek tartjuk, hogy a rendőrség miből gondolja, hogy a békés gyülekezéshez való alkotmányos jog gyakorlását felülírhatják azok a kényelmi és esztétikai szempontok, amelyekre az MTVA hivatkozik. Még ha igaz is, hogy az MTVA érvényes területfoglalási engedéllyel rendelkezik, az nem lehet akadálya a gyülekezési jog gyakorlásának. Érthetetlen az is, hogy a rendőrség miért nem lépett fel akkor, amikor legalábbis a gyülekezési szabadság megsértésének, de egyéb bűncselekményeknek (kényszerítés, testi sértés) a gyanúja egyértelműen megállapítható. A rendőrségnek haladéktalanul igazoltatni kellett volna a gyülekezést megzavaró biztonsági őröket, a sérülés okozásával gyanúsítható személyeket elő kellett volna állítani. Ezt a tüntetők többszöri felszólítására sem tette meg, pedig hivatalból kellett volna eljárnia.

A rendőrségnek a békés tüntetésekhez való hozzáállása mindig világosan megmutatja, hogy az állam hogyan viszonyul a szabadságjogokhoz. Az MTVA előtt sztrájkolók elleni erőszakos fellépésekkel kapcsolatos tétlensége nem ad lehetőséget más következtetésre, mint hogy a rendőrséget nem érdekli az Alaptörvényben mindenki számára biztosított békés gyülekezéshez való jog. Sőt, azzal, hogy az erőszakos fellépést nem akadályozza meg, valószínűleg a szolgálati kötelezettségét is megszegte. A TASZ és a Helsinki Bizottság követeli, hogy a magyar rendőrség tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a békés tüntetők joggyakorlását ne lehessen erőszakkal megakadályozni, valamint adjon magyarázatot az eddigi mulasztásaira!

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság