#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

A rendőrség kártérítést fizet az alap nélkül fogva tartott férfinak

Újabb pernyertes ügyfél, újabb helsinkis bírósági siker! A Fővárosi Ítélőtábla mindenben Péter Ottó Ádámnak adott igazat. Helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, a bíróság kimondta, hogy a rendőrség megsértette ipari alpinista ügyfelünk személyi szabadságát és emberi méltóságát. Alaptalanul gyanúsították meg, hallgatták ki és tartották fogva majdnem két napon át. 

Péter Ottó Ádám (b.) és Fazekes Tamás ügyvéd
Lassan négy éve, hogy Péter Ottó Ádám – mint rendesen – este békésen sétáltatta kutyáját lakásához közel, a VII. kerületi Klauzál téren. Ekkor azonban teljes megrökönyödésére rendőrök tartóztatták fel, és állították elő a X. kerületi kapitányságra. 2018. december 13-án a városban sokan tiltakoztak a kormánytöbbség ún. „rabszolgatörvénye” ellen, leginkább ügyfelünk lakhelyétől 2 km-re lévő Kossuth téren. Őt mégis garázdasággal gyanúsították meg, noha semmi nem igazolta a gyanút.
43 órát tartották fogva – szó szerint a semmiért.
Ügyfelünk Fazekas Tamásnak, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédének segítségével fordult bírósághoz. Ma ért véget a pereskedés jogerős ítélettel. A Fővárosi Ítélőtábla mindenben Péter Ottó Ádámnak adott igazat. Helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, a bíróság kimondta, hogy a rendőrség megsértette ipari alpinista ügyfelünk személyi szabadságát és emberi méltóságát. Alaptalanul gyanúsították meg, hallgatták ki és tartották fogva majdnem két napon át.
 A rendőrségnek az ítélet értelmében bocsánatot kell kérni, és egymilliós sérelemdíjat kell fizetni a fiatalembernek.
Törvényi alap és megalapozott gyanú nélkül senkit nem lehet gyanúsítottként kezelni és fogva tartani. A Magyar Helsinki Bizottság azért dolgozik évtizedek óta, hogy ilyen ne történhessen, és ha mégis megtörténik, az ártatlanul meghurcolt ember kapjon elégtételt az államtól. A te jogod a mi hivatásunk.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság