Merch Jól állnak neked az emberi jogok: szerezz be helsinkis tárgyakat!

A Kúria újabb munkaügyi pert vesztett, a főtanácsadó eltávolítása is törvénysértő volt

Egy nappal azután, hogy Varga Zs. András döntése miatt jogerősen pert veszített a Kúria egy tanácselnöki tisztségéből önkényesen felfüggesztett kúriai bíróval szemben, szerdán egy egykori kúriai főtanácsadó nyert pert a Kúriával szemben a kúriai elnök döntése miatt. A főtanácsadót egy szakmai vélemény miatt küldte el Varga – a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítélete szerint törvénysértően.

Nehéz napokat kényszerül megélni a Kúria elnöke. Munkaadóként két nap alatt két munkaügyi pert bukott el. A Fővárosi Ítélőtábla kedden kimondta, hogy Varga Zs. András törvénysértést követett el, amikor tavaly Kovács Andrást két évre felfüggesztette bírói tanácselnöki pozíciójából. A jogerős ítélet megsemmisítette a jogsértő kúriai elnöki intézkedést, mivel annak meghozatalára az elnöknek semmilyen hatásköre nem volt. A kúriai bíró – akinek a Magyar Helsinki Bizottság nyújt képviseletet – már szerdán visszakapta tanácselnöki hatásköreit.

Tegnapi történés az is, hogy egy másik munkaügyi perben a Fővárosi Bíróság első fokon igazat adott „Kálnoky Etelkának” [a nevét megváltoztattuk!], a Kúria tavaly ősszel elbocsátott főtanácsadójának a Kúria elnökével szemben. Az egyelőre nem jogerős ítélet nemcsak az egykori igazságügyi dolgozónak örvendetes, de azoknak is, akik számára fontos a bíráskodás függetlensége, a szabad véleménynyilvánítás joga és a tudományos kutatás szabadsága.

Tavaly októberben Varga Zs. András azután menesztette „Kálnoky Etelkát” a Kúrián ítélkező bírák mellé beosztott főtanácsadók köréből, hogy egy tanulmány kéziratának társszerzőjeként a Jogtudományi Intézetben részt vett egy szűkkörű zárt műhelyvitán. A máig nem publikált tanulmányban néhány mondat erejéig kritika éri a Kúria elnökét is, aki ezt akkora tekintélysértésként élte meg, hogy azonnali hatállyal felmentette a főtanácsadót. Külön érdekessége az esetnek, hogy a zokon vett kritikát még csak nem is „Kálnoky” fogalmazta meg, hanem szintén egyetemi professzor szerzőtársa.

„Kálnoky Etelka” egyetemi oktatói állása mellett 2017 óta volt részmunkaidős igazságügyi alkalmazott a Kúrián. Főtanácsadói munkakört kizárólag tudományos fokozattal rendelkező, tudományos tevékenységet végző személy tölthet be. Munkaköri feladatai keretében „Kálnoky” hosszú éveken át segítette a kúriai bírák munkáját, konkrét ügyek előkészítésében is részt vett. Ugyan a főtanácsadók nem bírák, ám tevékenységükkel hozzájárulnak a legfelsőbb bírói szinten hozott döntések meghozatalához, így náluk is fontos, hogy nyomásgyakorlás nélkül, tisztán szakmai alapon alakítsák ki álláspontjukat, hiszen tanácsaikkal csak így tudnak hozzájárulni a befolyásmentes és pártatlan végleges döntés meghozatalához. Tudományos kutatóként pedig kétség kívül megilleti őket kutatás szabadsága és ennek keretén belül a szakmai kritika megfogalmazásának joga, akár nyilvánosan is.

Az eltávolított főtanácsadónak leginkább az uniós bíróság ítélkezési gyakorlata és különféle eljárási formái (így az előzetes döntéshozatali eljárás, a kötelezettségszegési eljárás stb.) a szakterülete. A Kúrián betöltött főtanácsadói minőségében is elsősorban az uniós jog tagállami bíróságokon való alkalmazásával összefüggő kérdésekkel foglalkozott, ami az utóbbi években egyes területeken – a kormánynak az uniós szakpolitikákkal szembeni ellenszegülése miatt – politikailag érzékeny területté vált.

„Kálnoky Etelka” az elbocsátását követően munkaügyi pert indított a Kúriával szemben. A képviseletét a Sztrókay Ügyvédi Iroda ügyvédje, Paragh Györgyi és Tóth Balázs ügyvéd biztosították.

A Fővárosi Törvényszék tegnap kihirdetett elsőfokú ítéletében azt állapította meg, hogy a főtanácsadó jogviszonyának megszüntetése aránytalan szankció volt, különös tekintettel arra, hogy feladata éppen a tudományos kutatás egyetemi tanárként és volt kúriai főtanácsadóként is.

A jogellenes elbocsátás miatt a Fővárosi Törvényszék kötelezte a Kúriát, hogy a főtanácsadó elmaradt bérét és annak kamatait, valamint a többmilliós perköltséget is fizesse meg.

Emlékezetes, hogy Kovács Andrással szembeni is szakmai véleménye adott okot a tanácselnöki pozícióból való felfüggesztésre, amit ráadásul megelőzött rendkívüli alkalmassági, integritási és fegyelmi eljárás is. A kúriai tanácselnök mindegyik eljárás során tisztázta magát, majd ezt követően került sor a jogellenes felfüggesztésére. Ebbe a sorba illeszkedik a véleménye miatt elbocsátott főtanácsadó ügye is.

A Magyar Helsinki Bizottság üdvözli a mostani ítéletet. Emellett kénytelen arra felhívni a figyelmet, hogy a Kúria elnökének Kovács András tanácselnök bíróval és „Kálnoky Etelka” főtanácsadóval szembeni önkényes döntései veszélyeztetik az uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségét is, mivel amellett, hogy munkajogilag törvénysértőek, jogállamisági aggályt is felvetnek.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság