#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

A kísérő nélküli kiskorúak menedékhez való jogának érvényesülése az EU-ban

Megjelent a France Terre d’Asile francia civil szervezet projektjének zárójelentése. Megírásában a Helsinki Bizottság is közreműködött.

Ahogy azt a jelentés magyar és angol nyelvű összefoglalója is megállapítja, manapság mind a 27 uniós tagállamban vannak olyan 18 év alatti gyermekek, akik nem jutnak jogi segítséghez a menekültügyi eljárás során. A felnőtt menekültekhez hasonlóan ezeknek a fiataloknak is a jelentős része a hazájában átélt konfliktusok és üldözés elől menekült: 2010-ben világszerte a menedékkérők 4%-a volt  kísérő nélküli kiskorú, akik 74%-a Európában nyújtotta be menedékkérelmét.

Ezeket a kísérő nélküli kiskorúakat gyakran éppen gyermek mivoltuk miatt üldözték, illetve fenyegették azzal: erőszakos katonai sorozás, gyermekkereskedelem, szexuális kizsákmányolás, női nemiszerv-csonkítás, gyermekmunka… A gyermekek szüleik, rokonaik helyzete, tevékenysége vagy véleménye miatt is kerülhetnek olyan helyzetbe, amelynek következményeképpen olyan véleményeket tulajdoníthatnak nekik, amelyek miatt szintén üldözés érheti őket.

Az Európai Bizottság Alapvető Emberi Jogok és Állampolgári Jogok Programjának (Fundamental Rights and Citizenship Programme) társfinanszírozásában megvalósult projektet a France terre d’asile (Franciaország) koordinálta, végrehajtásában pedig hat civil szervezet működött közre: Consiglio Italiano per i Rifugiati (Olaszország), Magyar Helsinki Bizottság (Magyarország), Insititute for Rights, Equality and Diversity (I RED)(Görögország), International Humanitarian Initiative Foundation – Nemzetközi humanitárius kezdeményezés alapítvány (Lengyelország), Shelter. Safe House – Menedékház (Lettország) és a Terre des Hommes (Németország).

Az összefoglaló francia változata itt elérhető.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság