Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

A hibákat követően elégtételt adott a rendőrség a cserben hagyott nőnek

Nem intézkedett a rendőrség, amikor súlyos családon belüli erőszak miatt hívták ki egy veszélyben lévő nőhöz és hét gyerekéhez. Anna most peren kívüli megállapodást kötött a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal. A súlyos rendőri mulasztásokat követően előremutató a panaszeljárás tisztességes lefolytatása, az egyezség pedig reményt ad arra, hogy a családon belüli bántalmazások áldozatai a jövőben nagyobb védelmet kapjanak.

Tavaly február 8-án hajnalban segélyhívás érkezett a rendőrségre. Egy kislány tett bejelentést, hogy édesanyját, Annát férje, gyermekei édesapja bántalmazza. A rendőrök kivonultak a helyszínre, beszéltek a bántalmazóval és a nővel is, látták, hogy a lakásban hét gyerek van, és ismerték a korábbi családi konfliktusokat, tudták, hogy Anna korábban is kénytelen volt krízisellátást igénybe venni, mégsem intézkedtek, otthagyták a családot.

Másnap reggel, miután öt gyerek már elment iskolába, így csak a két kisebbik és édesanyjuk volt otthon, a férj felébredt és újrakezdte a bántalmazást. A férfi a nőre támadt: halálosan megfenyegette, fojtogatta és orrba vágta, a nő orra eltörött, végül az ablakon át tudott elmenekülni a szomszédokhoz. Most ők hívták ki rendőröket. A 2 gyereket ismerősök mentették ki a házból.

A kiérkező rendőrök újra beszéltek a megtámadott nővel, keresték a bántalmazót. Majd odamentek a család házához, de nem mentek be, mert tartottak az ott lévő kutyától. Ismét úgy távoztak, hogy rendőri intézkedést nem kezdeményeztek a férfi ellen, távoltartási határozatot nem hoztak, a jogokról és támogatási lehetőségekről nem világosították fel Annát. A nő a gyerekeivel az ország túlvégében talált menedéket egy krízisszállón.

Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje (balra) és Anna, a panaszos (jobbra)
Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje (balra) és Anna, a panaszos (jobbra)

A cserben hagyott asszony Ivány Borbálának, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének segítségével panaszolta meg a rendőrök mulasztásait. Első fokon a rendőrség nem talált kivetnivalót az eljárásban, de másodfokon a Pest vármegyei rendőrfőkapitány helyt adott a panasznak.

Anna most peren kívül megállapodást kötött a Pest Megyei Rendőrfőkapitánysággal: a rendőrség magánlevélben kér elnézést a nőtől az elmaradt intézkedések miatt, és sérelemdíjként 500 ezer forintot fizet az intézkedések elmulasztásával okozott kárért.

Ivány Borbála ügyvéd kiemelte, hogy ugyan a rendőrség súlyos hibákat követett el azzal, hogy nem védte meg a nőt és a gyerekeket, ugyanakkor a kivizsgálás során igen együttműködően járt el, döntése tisztességes.

Anna elmondta, hogy elérte célját a panaszeljárással, mert a rendőrség által adott elégtétel és az ügyhöz való viszonyulásuk azt jelzi, hogy van remény arra, hogy hasonló helyzetben körültekintőbben járnak majd el, és az áldozatok a jövőben nagyobb védelmet kapnak.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság